2021.09.07. 18:49
Parkolóház tetején moziztak az egriek
Az Egri Találkákon belül szerveztek szombaton a megyeszékhelyen tetőtéri mozizást.
Forrás: Heves Megyei Hírlap
Fotó: Berán Dániel
– Nagy siker volt az Egri Találkák keretén belül szervezett szombati tetőmozi. Mi sem számítottunk ennyi érdeklődőre, száz emberre készültünk, de bővítenünk kellett a férőhelyeket – mondta Berényi Tamás főszervező.
Kiemelte, hogy a közönség aktív volt, kifejezetten nagy érdeklődés övezte Bóta Judit idegenvezető egri épületeket bemutató előadását is, amely a vetítést előzte meg. A programsorozaton belül még egy túra várható idén, tetőmozit már nem tartanak. Az Agria Film Kft. jövő hétvégére viszont Belvárosi Filmpikniket szervez.
![](https://cdn.heol.hu/2021/12/jGCuClnE1x7Mf3Iu680-i1AoI6Zl8uB3Wd7R8YNIMJw/fill/2000/1208/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg1YmNiMjE5MjE1MTRhM2RhYmY2MTMzYjQwZTBhZTQ1.jpg)
– A történelmi belvárosban két nap alatt, négy helyszínen, kilenc filmet láthatnak majd. Az ingyenes vetítések a Dobó téren, a Széchenyi utcán és a Végvári vitézek terén lesznek. Az Uránia moziban pedig közönségtalálkozóval egybekötve a Szent Ignác útját láthatják – tájékoztatott Berényi Tamás.Mindkét nap térzenével kezdődik. Az első napon a Mamma mia, a Jumanji, a Joker és az Egri Csillagok pörög. Szombaton pedig a Bohém rapszódia, a Vissza a Jövőbe, az Üvegtigris és a Cápa látható.