Hamarosan indul a gyártás

2021.12.17. 10:00

Kovászolt kenyeret is süt majd a hamarosan elkészülő újhatvani pékség 

Horváth Rudolf kamiontelephelyével átellenben tempósan épül a Lipóti Pékség kenyérgyára.

L. L.

Próbagyártás előtt

Forrás: Beküldött

Az M3-as autósztráda északkeleti oldalában, húszezer négyzetméteren elterülő létesítmény külső közművesítése befejeződött, a talajcsere pedig szinte teljes egészében kész. Már a szegélyköveket építik be. Mi több, részben a gépsorok is megérkeztek, és folyamatosan tesztelik valahányat. Ha minden jól megy, a próbagyártások is hamarosan megkezdődhetnek. A tökéletes-modern minőséget képviselő és teljes mértékben automatizált technológiának – érthető módon – ától cettig klappolnia kell. 

 

A gyárba közel kétszáz kamion szállította a gépeket, és év végéig még további húsz kamiont várnak. Január végére szeretnék összeállítani a gépsorokat. A különböző technológiai sorok között lesz majd olyan, amely a hűtött-fagyasztott termékeket állítja elő, és lesz olyan, amely a – friss, szeletelt és csomagolt – napi termékeket bocsátja ki. Ami a hagyományos-kovászos termékeket illeti, azok úgyszintén külön gépsoron készülnek. 

 

A Lipóti Pékség újhatvani gyárában naponta ötvenezer liter kovászt fognak felhasználni. Ám a nosztalgiakiflik, a rozs- és burgonyakenyerek, továbbá a levelestészták termelési adatai sem szerényebbek a kovászénál.  A gyárat működtető emberi erő szintén tekintélyes: kétszázhatvanan dolgoznak majd benne.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában