Tíz éve működik a hatvani Hegymenet klub

Tízéves a Hegymenet klub nevű térségi szociális intézmény. Szalánczi Zoltán és százhetven munkatársa arra szerveződött, hogy egyrészt a drog- és alkoholfüggő betegek utólagos gondozásában, másrészt a pszichiátriai ellátásra szorulók nappali megsegítésében működjön közre. Harmadrészt a térség nyolc járásában hat és fél ezer embernek szállítanak ki melegételt – Hatvantól Gyöngyösön és Salgótarjánon át Gödöllőig. A székhelyi városban százötven szociális ellátottjuk van. 

A jubileumi alkalomból bensőséges ünnepséget tartottak a Grassalkovich-kastélyban. Neves szakemberek tartottak pszichológiai előadásokat, és kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg tapasztalataikat. 

A Szalánczi Művek bölcsője a hatvani Népkert sátrában ringott. Akkor sejteni sem lehetett, hogy ikrek rugdalóznak benne. Felcseperedésük alatt jócskán költöztette őket a névadó gazdájuk: kastély, KISZ-tábor, háziipar, tiszti lakótelep, Csaba vezér utca, Madách utca, régi malom következtek sorban. A hetedik te magad légy? Talán igen. Oda telepedtek le a baptisták, Zoltán pedig a hit révén találta meg önnönmagát. 

Felnőttek az ikrek, s a külső szemlélők is látták: mindketten hátrányos helyzetűek. Egyikük a nevelés-oktatásban, másikuk a szociális segítésben bontakozott ki. A baptistákkal fémjelzett szakiskolában sanyarú sorsú gyerekek rugaszkodnak neki a nagybetűs életnek. A Hegymenet-étkeztetésben nyugdíjasoknak szállítanak ki melegételt. Szalánczi Zoltán ötletel, tervezget, alkot. A politikai karrier nem hozza lázba, az emberek segítése sokkal inkább. A múltja önmagáért beszél, és a jövője sem képzelhető el kiugró teljesítmények nélkül. Isten áldása van rajta. Ahogy ő maga fogalmaz: „Most már összeállt a kép, mint egy olajfestmény”. 

A Művek harminc év alázatos bizonysága nem engedi meg egy hiúságszobor felállítását. Hogy a szerző igazolja a tételét, idehoz egy közeli példát. Maga is igénybe veszi a Hegymenet nyugdíjas menüjét.