Autósok

2022.02.03. 08:47

Tavasztól épülhet a gyöngyösi nyugati elkerülő

Az egyik közbeszerzés már lezárult, a másikban pedig tavasszal eredményt hirdethetnek a gyöngyösi nyugati elkerülő út ügyében.

T. B.

Fotó: Shutterstock

Mint a beruházást lebonyolító NIF Zrt.-től megtudtuk, a Gyöngyös nyugati elkerülő úthoz kapcsolódó, építési engedélyt nem megkövetelő közútfejlesztések első ütemében belterületi utakat újítanak föl, a Damjanich János utcát, a Vachott Sándor utcát, a Kossuth Lajos utcát a Vasút utcáig, a Vasút utcát a MÁV területhatárig, valamint a Petőfi Sándor utcát. A szerződést tavaly szep­tember végén aláírták a nyertes He-Do Építő Zrt.-vel – a cég 420 millió forintos árajánlatot adott –, amely január 11-én lépett hatályba. A munkaterületet február 11-ig adják át a kivitelezőnek, amely ezt követően már előkészítő munkálatokat fog végezni, a forgalom zavarását jelentő építési, kivitelezés a tervek szerint márciusban indulhatnak. 

A nyugati elkerülő út és a belterületi szakaszok engedélyköteles szakaszainak munkáira december 17-ig várták az árajánlatokat a vállalkozásoktól, ezeket aznap föl is bontották. A NIF szerint jelenleg az ajánlatok elbírálása van folyamatban. Amennyiben a közbeszerzési eljárás sikeresen lezárul, a nyertes vállalkozó részére a munkaterületet március-áprilisban adhatják át, egyúttal a kivitelezési munkák is legkorábban ekkor kezdődhetnek el. 

Ezen munkák becsült értéke elérte az uniós értékhatárt – 1,7 milliárd forintot –, ezért uniós közbeszerzést zajlott. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában