Voks

2022.05.09. 09:00

Néhány választási plakát még maradt a határidő után is

Sz. M. L.

Az elmúlt kedden volt a határideje az országgyűlési választási plakátok leszedésének. A legtöbbnek mára már hűlt helye, de néhány óriásplakát még látható volt a napokban a megyeszékhelyen, ahol egyébként kifejezetten sok plakátja jelent meg a jelölteknek. 

Dr. Bánhidy Péter egri jegyző elmondta, hogy ugyanaz a szabály vonatkozik az összes választásinak minősülő plakátra, mérettől függetlenül. Amennyiben nem távolítják el időben ezeket, akkor a jegyző kezdeményezi, hogy szedjék le, ennek költségét viszont ráterhelik arra, aki azokat kirakatta. Megkérdeztünk néhány kisebb települést is. Szabó Péter, Noszvaj polgármestere éppen múlt szerdán járta körbe a falut, hogy ellenőrizze, időben leszedték-e a jelöltek és csapataik a kisebb-nagyobb, szavazásra buzdító hirdetményeket. 

– Novajon már három nappal a választás után eltávolították az összes ilyen „hirdetményt”, ügyeltünk rá, hogy mihamarabb lekerüljenek – mondta Demkó Gábor polgármester. Ugyanez a helyzet Ostoroson is, Demkó Gábor tájékoztatása szerint itt még a novajiak is besegítettek, hogy a politikai hirdetéseket mihamarabb leszedjék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában