Heves megyében is támad a diólégy, most kell védekezni!

Az elmúlt években számos kertművelő panaszolta, hogy menthetetlen a diótermés. Nagy Szabolcs, Kerteljünk rovatunk tanácsadója szerint most kell igazán védekezni a kártevő ellen. 

– A következő lépéseket érdemes megtenni a majdnem sikeres védekezésért – mondja. Azért fogalmaz így, mert a kiskertekben sokkal nehezebb kivitelezni egy idősebb, 10-12 méteres diófa teljes magasságáig való bepermetezést, mint a nagyüzemi diófás termőhelyeken. Szerinte azonban semmiképpen ne adjuk fel a fáink gondozását! 

A nyugati dióburoklégy a fúrólégyfélék családjába tartozó idegenhonos rovar, amely a hazai megjelenését követően mára a dió egyik legkárosabb kártevőjévé vált. Ha megjelenik és elszaporodik a diófákon, a termés felét-egészét is képes elpusztítani. Ahol a kártevő jelen van, kémiai védekezés nélkül lehetetlen egészséges termést betakarítani. A nyugati dióburok-fúrólégy Észak-Amerika és Mexikó területén őshonos, Európába is onnan került be az 1980-as években. Magyarországon 2012-ben figyelték meg először, de igazán az utóbbi két-három évben kezdett nagyon intenzíven a kiskertekben károsítani. Mivel nem őshonos kártevő, fontos növényvédelmi feladat megakadályozni terjedését. 

A légy 5-6 mm hosszú, barna alapszínű, feje sárga, szemei sötétek. Tora sötét, egy sárga félkör alakú folttal a hátán, ami fontos megkülönböztető jele más egyéb gyümölcsfalégyhez képest! A kifejlett egyedek július elejétől szep­tember közepéig rajzanak, ez alatt folyamatos a tojásrakás. 

Az első stádiumú lárvák augusztus elején jelennek meg. A dióburok-fúrólégynek évente egy nemzedéke van, báb alakban a talajban telel át. A következő évben az imágók július hónap első, második hetében rajzanak ki. A kártevők a dió zöld burkában rágnak. A termésburok a kártétel következtében megbarnul, majd megfeketedik. A fertőzött termés idő előtt lehullik a fáról, a burok rátapad a dió kemény héjára, megpenészedik, a termés fogyasztásra alkalmatlan lesz. A kárkép hasonló a dió baktériumos megbetegedéseinek tüneteivel, amelyek viszont csak meleg, párás időben jelennek meg a diófákon. 

A kártevő természetes ellenségei egyelőre nem ismertek, ezért az csak mechanikai, előrejelzési és kémiai módszerek együttes alkalmazásával győzhető le. A előrejelzéséhez használjuk a sárga ragacsos lapokat, vagy illatcsalétkes csapdákat a rajzás megkezdése előtt, azaz június hónap közepe-végétől. Ezeket a fán elszórtan, főleg a korona felső harmadában, a termés magasságában helyezzük el őket. 

A kártevő ellen engedélyezett rovarölő szerek közül a kontakt és felszívódó hatásúakkal kombinálva nyártól-őszig többször szükséges permetezni a megfelelő hatás eléréséhez, a gyakoriságot a rajzásmegfigyelésre alapozzuk. 

A talajból való imágórajzás kezdetén, aminek ideje június vége, július eleje, célszerű a diófa koronacsurgójának alját alaposan lepermetezni kontaktérintő rovarirtóval vagy biológiai szerrel (Artis) lekezelni! A rendszeres növényvédelemmel jelentősen gyéríthetjük az egyedszámot. A múlt évtől a kártevő elleni kémiai védekezést egy kiegészítő-hatásjavító készítménnyel, azaz csalianyaggal (Combi-Protect) lehet kombinálni az eredményesebb hatás érdekében. 
 

Csalival kevesebbet permetezünk - Ha használjuk a csalianyagot, lényegesen kevesebb vegyszert kell kipermeteznünk. Jó tudni, hogy önmagában a csaliszer nem hatásos, nem ad teljes védelmet! Mechanikai módszerekkel is megakadályozhatjuk a kártevő terjedését. Így például a talaj fóliatakarásával, ha van rá mód. A védekezés szempontjából fontos még, hogy a tenyészidőszakban is folyamatosan szedjük fel a lehullott termést, ha pedig lehetséges, a diófákon se hagyjuk a kártevő lárváival fertőzött foltos, fekete szemeket. Ha nem spórolunk az energiával, és rendszeresen összeszedjük a lehullott fertőzött diótermést, s azt pedig megsemmisítjük, azzal megakadályozható, hogy a lárva bebábozódjon a talajban, és a következő évben megint kárt okozzon.