Volánbusz

2022.06.30. 13:58

Új buszsáv segíti a közlekedést az M3-as autópályán

A buszok most megelőzhetik a pihenőn keresztül a feltorlódott kocsisort.

M. H.

Beküldött fotó

Forrás: Volánbusz

A Nemzeti Közlekedési Központ javaslata nyomán egy új, körülbelül háromszáz méter hosszú buszsáv segíti a Volánbusz járatait mostantól a Szilas pihenőnél – tudatta Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára közösségi oldalán. 

Mint írja, a sávot úgy alakították ki, hogy – a pihenőhely adottságait fölhasználva – nem kellett sávot elvenni az egyéb közúti forgalomtól. A buszok most megelőzhetik a pihenőn keresztül a feltorlódott kocsisort, de a magánautóval ingázók sem szenvednek hátrányt.

A Volánbusz M3-ason közlekedő járatai nagy térségből, a veresegyházi, gödöllői és aszódi agglomerációból, Nógrád és Heves megye jelentős részéből és a Jászságból hozzák az utasokat a fővárosba. A közel félmillió fős lakosságú területet naponta több mint négyszáz buszjárat érinti, ezek közül a reggeli csúcsban 88 érkezik itt be körülbelül 3 ezer 400 utassal.

A buszsávot a Magyar Közút Zrt. a Technológiai és Ipari Minisztérium megrendelésére alakította ki. Az országos kezelésű közúthálózaton eddig viszonylag kevés buszsáv jött létre, a közösségi közlekedés előnyben részesítése érdekében keresik ezek kialakításának lehetőséget az összes nagyváros térségében, az önkormányzatokkal közösen. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában