Itatás

2022.07.02. 07:48

Élőláncban hordták a vizet a kisnánai tóba, hogy a fecskéknek is jusson + videó

A táborozó gyerekekhez még helyi lakosok és autósok is csatlakoztak.

K. B. L

A gyerekek segítettek megmenteni a kiszáradt tavacskát

Forrás: beküldött

Több mint harminc gyerek állt élőláncba és vödrökkel hordták a vizet a kisnánai vár melletti tóba. Tették mindezt azért, hogy megitassák az oda járó fecskéket, békákat, rovarokat. A gyerekek a saját kezükkel, a saját ötletükre tették mindezt – tudtuk meg a kisnánai Bari Tanya vezetőjétől, Tari Tündétől.

A táborozó gyerekekhez még helyi lakosok és autósok is csatlakoztak pénteken, együtt segítettek, hogy a forróságban az élővilág is jusson elegendő ivóvízhez. A közös akció azért volt fontos, mert megtanulhatták és megtapasztalhatták, hogy minden apró cselekedet számít. A gyerekek Egerből, Maglódról, Gyöngyösről, Miskolcról és Pécsről érkeztek, a kisnánai táborban átérezhették, hogy fontos az élővilággal foglalkozni, hiszen ez a nem csak segít a körülöttünk élő növényeknek és állatoknak, hanem közösséget is formál. A tóban több béka és környéken sikló is él, a táborozó gyerekek azután döntöttek arról, hogy vizet pótolnak a tóba, miután látták, hogy a táborhely melletti vizes élőhelynél élő állatok a rendkívüli hőségben szomjaznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában