Összetartanak

2022.07.23. 15:01

Újra találkoztak a katona szülők gyermekei Feldebrőn

Ötödik alkalommal rendezték meg a Cseri Gyerekek Találkozóját Feldebrőn. A helyiek Csernek nevezik azt a dombos részt, ahol egykoron a laktanya működött.

F. V. E.

A cseri leszármazottak

Forrás: beküldött

Mező László, a találkozó szervezője portálunknak elmondta, 2009-ben találta ki, hogy szervezni kellene a Feldebrőn szolgált katonák és polgári alkalmazottak gyerekei részére egy összejövetelt. 

– Sokaknak tetszett az ötletem, egyre többen csatlakoznak hozzánk, hogy együtt nosztalgiázzunk, s megemlékezzünk a felmenőinkről. Gyermekkorunk Feldebrőn címmel könyv is készült a laktanya rövid történetéről és a találkozók résztvevőinek visszaemlékezéseiből, arról, hogy milyen csodás éveket töltöttünk el ebben a kis faluban, míg a szüleink szolgálatot teljesítettek – ismertette a szervező. Hozzátette, 67 Cseri gyerekről tudnak, ebből közel a felükkel tartják a kapcsolatot valamilyen formában.

– Nem tudok hasonló példáról, hogy lenne még egy ilyen összetartó közösség a katona gyerekek sok ezres táborában, akik a miénkhez hasonló könyvet állítottak össze. Úgy gondolom, ha van is ilyenre példa az országban, biztosan nem sok. Büszkék vagyunk a könyvünkre, melynek célja, hogy szüleinkre emlékezzünk, s tiszteletünket fejezzük ki feléjük – jegyezte meg Mező László. A felmenők közül sajnos sokan már nem élték meg a kiadvány megjelenését.

Szombaton is örömmel idézték fel a régi emlékeket. Nemcsak sokat beszélgettek, a találkozó részeként ellátogattak a laktanyához, s a résztvevők az élményeken túl a korábbi összejövetelek fotóit bemutató emléklappal térhettek haza.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában