Hivatás

2022.08.06. 15:30

A nyugalmazott egri főorvos igyekszik megőrizni jó kedélyállapotát, bármit is hoz az élet

A megyeszékhelyen élő dr. Bagi István főorvost sokan ismerik a városban és megyeszerte.

S. S.

Dr. Bagi Istvánnak örömet jelent unokái boldogulása

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszar Mark

Ismeretségének egyik oka, hogy orvosi hivatását itt éppen fél évszázadon át gyakorolta, egészen 2015-ig. Nyugdíjasként pedig igen aktív közéleti életet él. Munkatársaink nem egy alkalommal – például az Érseki Palotában rendezett könyvbemutatón vagy a botlatókövek elhelyezésekor a Petőfi téren – találkoztak vele a város rendezvényein. 

Portálunk azon kérdésére, hogy miként telnek napjai, mivel tölti idejét legszívesebben, a főorvos elmondta: nyugdíjas éveiben teljesedett ki a már korábban is meglévő versíró és fordító hajlama. Amerikai költők műveinek fordítása két kötetben, saját versei három kötetben jelentek meg. 

– A covidos megbetegedésen mindjárt a járvány elején átestem. Kétoldali tüdőgyulladással mentő szállított a kórház egyik belgyógyászati osztályára. Nehezen viseltem a karantént, a hosszú elszigeteltséget. Regenerálódásomat a betegségből előrehaladott életkorom, bő húsz éve meglévő betegségem nehezítette – és nehezíti. Sajnos a látásom egyre romlik, bánt, hogy az arcokat nehezen ismerem fel. A körülmények ellenére nem panaszkodom, igyekszem jó kedélyállapotot megőrizni, nem mélyedni bele a háború és az eldurvult politikai hangnem okozta keserűségbe – fogalmazott a nyugalmazott főorvos. 

Szakmai életút - A szegedi egyetemen 1962-ben szerzett orvosi diplomát. Mezőtúri kórház sebészetének orvosa 1965-ig, majd az egri megyei kórházban fül-orr gégészetből szakvizsgázik. 1969-ben a szájsebészeti osztályra kéri áthelyezését. Itt fogászatból és szájsebészetből szerez szakvizsgát, majd osztályvezető lesz. 1969-től nyugdíjasként a megyei egészségbiztosító ellenőrző főorvosa. Fogorvosi magánrendelést folytat 2015-ig. 

Szavai szerint kifejezetten örül a nyárnak, a járvány utáni – mindannyiunk bánatára valószínűleg csak átmeneti – fellélegzésnek. Igyekszik a még élő barátokkal tartani a kapcsolatot. Sajnálatos, hogy ők egyre kevesebben vannak. 

– Örülök az unokáim boldogulásának. Nagyokat sétálok, gyalogolok, örömmel találkozom régi ismerősökkel – tette hozzá dr. Bagi István. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában