Az aszály is rátesz egy lapáttal, sokan végleg felhagynának a szőlőtermesztéssel Heves megyében

Menyhárt Lászlóval, a Demjéni Hegyközség elnökével, Varga Dáviddal, az Egerszalóki Hegyközség borászati képviselőjével, s Kriston Istvánnal, az Egerszóláti Hegyközség elnökével ültünk egy asztalhoz, hogy összegezzék a jelenlegi helyzetet, szüret előtt néhány héttel. Egybehangzóan állítják, a tavaszi határszemlén még bizakodtak. A korai – áprilisi, májusi – becslések szerint tíz százalékkal több termés ígérkezett, ám jöttek az aszályos napok, hetek, amik mára minden reményüket szertefoszlatták. Azt mondják, a jelenlegi tapasztalatok szerint a tavalyinál csaknem harminc-ötven százalékkal kevesebbet szüretelhetnek. A fürtök teltsége negyede a múlt évinek, nagyon rosszak a terméskilátások. Mindeközben a művelés költségei az egekbe szöktek. Drágák a vegyszerek, alig akad munkáskéz, s ha van is, legalább tízezer forint a napszám. Az üzemanyag árának növekedése miatt a szállításért is csillagászati árat kell fizetni. Félő, hogy a megmaradt gyümölcs jó része a darazsak és a vadak martalékává válik. Ez ellen szinte lehetetlen védekezni. Becsléseik szerint manapság egyhektárnyi szőlő művelése évente minimum 1 millió 200 ezer forint költséggel jár, ám ezt kitermelni úgy, hogy jövedelmet is hozzon, lehetetlen. A demjéni, az egerszalóki, az egeszóláti és a kerecsendi hegyközség tagjai megközelítően 1200 hektáron gazdálkodnak. Az idei terméskilátások miatt sokan már most azt latolgatják, végleg felhagynak a szőlőtermesztéssel. 

Menyhárt László úgy fogalmaz, látja, hogy az agráriumban súlyos veszteségek keletkeztek idén nyáron, s a kormány igyekszik mentőövet dobni a gazdáknak a túlélés érdekében, azonban a szőlészek kárának enyhítésére egyelőre nincs forgatókönyv. Meséli, hogy 2000-ben 115 forintot fizettek helyben a kékfrankosért, tavaly mindössze száz forintot kapott ugyanazért a minőségű termésért, de a kifizetésre hónapokig kellett várni. Azóta a művelés költségei folyamatosan nőttek. Keserű szájízzel jegyzik meg, lehet, jobban járnának, ha a régi ültetvényeket felszámolnák, és tűzifaként hasznosítanák. Egy nyolcszáz négyszögölös szőlőből akár kilenc köbméter fát is ki lehet termelni. Ha nem ők teszik meg, kivágják illetéktelenek a tőkéket, a karókat, hiszen hamarosan se mezőőr, se rendőr nincs már, aki felügyelné a szőlőbirtokokat. Úgy érzik, lassan bealkonyul az Egri borvidéken gazdálkodóknak. S hogy mégis mit szeretnének? Egyenes, tiszta beszédet. Az agrártárca felelős vezetői, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa fogalmazza meg jól érthetően, hogy van-e értelme tovább gazdálkodni. Ha nem enyhítik az idei aszálykárokat, ha nincs piacképes kereslet az itt megtermelt borokra, valaki mondja ki, hogy nincs szükség ennyi szőlőbirtokra. A szőlészetbe munkát, energiát, pénzt ölni és kockáztatni mindig is hosszú távú befektetés volt. Az idősebbeknek voltak kiemelkedően jó éveik, amikor értelmét látták a munkájuknak, s átvészelték a nehezebb éveket is. Mára elfogytak a tartalékaik, s hitüket sem táplálja senki. A megyei gazdákat nem vigasztalja, hogy ezen a nyáron a dunántúli társaik valamivel szerencsésebbek voltak, hiszen ott több eső esett, így jobb termés ígérkezik. Az Egri borvidéken most kellene dönteni, hogy érdemes-e több pénzt, időt, energiát fektetni a további művelésbe. Ez az év már biztosan elúszott, ráfizetnek. A kérdés, hogyan tovább.