Múltidéző

2022.10.15. 14:58

Halálos enyelgés a tiszai hajó fedélzetén

Vajon miről írtak egykor a megyénkben megjelent újságok? Mi foglalkoztatta leginkább az akkori embereket? Ha választ akar kapni mai kedves olvasónk, akkor kérjük, kövesse figyelemmel sorozatunkat, amelyben régi lapok írásait idézzük fel.

Tallózta: Szilvás István

Vadász Lajos felelős szerkesztő a gyöngyösi Jókai-utczában állította össze a hetilap számait

Forrás: Szilvás István/Heves Megyei Hírlap

Fotós:

 

HEVESMEGYEI LAPOK. VEGYESTARTALMÚ HETILAP, MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. 1903. MÁJUS 10. 

 

Selyem köntös és rongyos lábbeli. 

Körülbelül olyan komikus kinézése van most Gyöngyös városának, mint mikor valaki selyem köntösben, de rongyos lábbelivel sétál az utczákon. 
– A polgárság áldozatkészsége folytán épül az aszfaltjárda, ez irányban tehát immár haladunk és a városunk igazán járda tekintetében ma már ott van ahol lennie kell. Azonban milyen contraszt, ha az ember a szép járdáról egyszercsak letekint a kocsi utakra. 

– Sikátorok, gödrök, pocsolyák telve a legbüzösebb mocsokkal, ugy, hogy szinte bántó ezt látni a sima aszfalt tövében. Hát igen tisztelt atyái e városnak, talán ez irányban is kellene már tenni valamit. A jó rokkhoz, jó csizma is kell, mert különben figura válik az emberből. 
Ilyen figura lesz a mi szép aszfaltunk is, ha kocsi utainkat ebben a rettenetesen gyalázatos állapotban hagyjuk, mint aminőben jedlenleg is vannak. 

– Tudjuk nagyon jól, hogy utaink megjavitásához pénz kell, ami pedig nálunk a legkevesebb. No de azt is tudjuk, hogy más városok is megcsinálják az utjaikat észszerü finánczpolitikával. 

Ott van, hogy messzire ne menjünk Eger, az sem turkál könyökig a bankóban, mégis meg csinál mindent okosan, helyes beosztással. A mi képviselőtestületünk is kimondotta már, hogy behozza a kövezetvámot és megbizta a tanácsot az előzetes munkálatok megejtésével. 
Ugyan tett-e már ez ügyben valamit a tanács? Aligha. Már pedig ahhoz, hogy utaink rendbe jöjjenek, hogy a jelen türhetetlen helyzettől megszabaduljunk, ahhoz szükséges pénzmennyiséget csakis a kövezetvám utján szerezhetjük meg. 

 

HATVAN ÉS VIDÉKE. TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS IRODALMI HETI LAP. 1901. JUNIUS 16. 

 

Uj csendőrörs járásunkban. 

A hatvani járás közbiztonsága érdekében igen kivánatos, hogy a meglévő csendőrörsök szaporittassanak. Jelenleg a hatvani örshöz Hatvan, Csány, Hort, Ecséd, R.szt. márton, Apcz és Szücsi község, a pásztóihoz Pásztó, Tar, Hasznos, Sz. Püspöki és Sz. Jakab tarozik. 
A hatvani örsnek létszáma nyolc csendőrből áll, melyek közül két csendőr állandóan vasúti ügyeletet teljesit, a megmaradó hat csendőr létszáma is ritkán teljes, mert annak egy része gyakran máshova vezényeltetik, minek következtében ritkán látogathatják meg a kerülethez tartozó községeket és tanyákat. Ezen a bajon csak ugy lehet segiteni, ha járásunk területén még egy csendőrörs rendszeresittetik. 
Nézetünk szerint legalkalmasabb volna Apcz székhelyül, melyhez Apcz, Ecséd, Rszentmárton és Szücsi község volna beosztandó. A csendőrörsök szaporitása semmi nemü rendelettel nincs kizárva, de ezt csak is az érdekelt községek kezdeményezhetik s indokolt előterjesztéseiket meg tegyék, melyben felsorolandó mindaz a mi az uj örs felállitását szükségessé teszi, ugy mint a községeknek a jelenlegi örstől való távolsága, a gyakori lopások, tüzesetek stb. 

Heves vármegye közigazgatási bizottsága f. hó 2-án tartott ülésében foglalkozott Apcz községnek e tárgyban beadott kérelmével s azt pártolólag is terjesztette fel a miniszteriumhoz, de hogy lesz e eredménye, kétséges dolog. 

 

EGER. POLITIKAI S VEGYES TARTALMU HETILAP, MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. 1871. JULIUS 30. 

 

Egy megrenditő eset.

E hó 6-án a Tisza-dob mellett horgonyzó „Ipar” nevü kis gőzös fedélzetén történt a megrenditő eset. Déltájban volt, s az egész legénység a fedélzeten időzött, a hajótisztek pedig a kabinjeikben. A hajó előfedélzetén ott ült egy matróz, valóságos herkulesi alak, s épen ebédjét költötte el, mit fiatal szép felesége hozott, a ki szakácsné volt a hajón. Fiatal házasok lévén, evés közben elkezdtek egymással enyelegni, miközben az óriás erejü ember megragadta nejét, s kitartá a hajó korlátján, tréfából, hogy a vizbe ejti. A menyecske oly nagyon bizott férje erejében, hogy még a víz fölött lóggva is folyton kaczarászott, s vidoran kapaszkodott férje nyakába. De a mint a levegőben eviczkélt, lábával felnyitá a korlátot, mire mindketten belebuktak a Tiszába. Ép azon a helyen, a hova beestek, 13 öl (?) mélységü örvény kanyargott, s a matróz, bár kitünő uszó volt, át levén ölelve, nem birta magát terhével a víz fölött tartani, s mindketten elmerültek. Rögtön segélyükre siettek ugyan a hajósok, halászok, csáklyákkal, rudakkal, de  nem birták őket kimenteni, sőt még hulláikra sem tudtak ráakadni.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában