Segítségkérés

2022.11.11. 18:04

Sütivásárt rendeznek Egerben, a betegséggel küzdő kislány gyógyulása a cél

Az adománygyűjtés, amit a hatéves Hanna műtétjének megvalósulásáért szerveznek, szombat délelőtt 10 órától lesz az Agria Parkban.

B. D.

A sütivásár célja, hogy a kislány műtétére összegyűljön a pénz

Portálunk korábban már beszámolt a Nagyúton élő Hanna ritka betegségéről, s arról, hogy az orvosok szinte teljesen lemondtak a javulásáról. A család azonban ebbe nem törődött bele. Gyűjtést indítottak, hogy megvalósulhasson a költséges műtét, amely segíthet rajta, és megtanulhat járni. A kislánynak elég összetett betegsége van, ugyanis születésekor háromszoros agyvérzést kapott, ebből adódik a központi idegrendszerének sérülése és az epilepszia.

– Három éve indítottam el az Összefogás és kupakgyűjtés Hannánk gyógyulásáért Facebook oldalt azért, hogy felhívjam az emberek figyelmét arra, hogy segítségre van szükségünk. Ez idő alatt közel 5 millió forint gyűlt össze az izomlazító műtétre, amely Barcelonában lesz január 10-én. A műtét és az egy éves rehabilitáció költsége közel 6 millió forint, amiből jelenleg több mint egymillió forint hiányzik. A szombati sütivásárt emiatt rendezzük meg, reméljük, hogy összegyűlik a hiányzó összeg, és megvalósulhat a műtét – emelte ki Barczai Zsuzsanna, Hanna édesanyja. 

A szombati esemény lényege, hogy adományért cserébe süteményt adnak a jelenlévőknek. Délelőtt 10 órától kezdődik a sütivásár, az Agria Park Információs pultja mellett várják az adományozókat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában