Jótékonyság

2022.12.28. 21:18

Az egri középiskola megmaradásáért adott jótékonysági koncertet a Malek Andi Soulistic + fotók

160 ember gyűlt össze a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium téli működéséért tartott koncerten.

Sz. M. L.

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

Szerda este hat órától a Kepes Intézetben adott koncertet a Malek Andi Soulistic. 160 ember gyűlt össze a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium téli működéséért tartott jótékonysági eseményen.

Mirkóczki Ádám polgármester elmondta, örül annak, hogy a Wigner vezetői, az Egri Hit Gyülekezete megkereste a problémával, melynek megoldásában örömmel vett részt az önkormányzat.

– Közösen gondolkodtunk azon, hogy Eger tradicionális iskolája megmaradjon. Az oktatás mellett a lelkek ápolása és a hitélet gondozása legalább olyan fontos. A Wignernek küldetése hogy ezt a kettőt összegyúrja a lelkekben, azokban akik ott tanulnak. Ezt az önkormányzatnak is segítenie kell, óvnunk kell iskoláinkat, attól függetlenül, hogy ki a fenntartó. Két iskola is jelezte, hogy rezsiválságba került, ígéretet tettem, hogy a nehéz helyzetbe kerülő intézményeknek 50-50 millió forintot elkülönítünk a jövő évi költségvetésben. Köszönöm a szervezőknek, hogy a mai estével ilyen méltó módon hívják föl a figyelmet egy problémára. Úgy, hogy nem csupán kértek, hanem adtak is – fogalmazott Mirkóczki Ádám.

Bohács Zoltán az Egri Hit Gyülekezete lelkésze, az est egyik ötletgazdája köszöntötte az eseményen résztvevőket. 

– Idestova 3 éve annak, hogy az iskola igazgatója megkeresett az iskola fenntartásával kapcsolatban, ugyanis az alapítványi intézmény nehéz helyzetbe került. Keresztény gyülekezetünk számára fontos, hogy nem csak az egyéni és a gyülekezet boldogulása, hanem a város jóléte is fontos. Hogy egy ilyen nagymúltú intézmény továbbra is gyarapítsa a fiatalok tudását, segitse őket az egzisztenciaépítésben.

Elmondta, A polgármester első pillanattól fogva támogatásáról biztosította a rendezvényt. Köszönetet mondott a Malek Andi Soulisticnak, hogy vállalták a felkérést. A formáció ismert gospel slágereket és saját gospel dalokat játszott az est folyamán, a több mint 150 fős közönségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában