Csere

2022.12.30. 13:59

Kirúgták a próbaidős jegyzőt Boldogon egy hónappal a választások után

Bő egy hónappal az időközi választás után, pénteken reggel felmentették dr. Balogh Péter jegyzőt.

T. O.

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Erről Laczkó Roland, a település korábbi polgármestere számolt be szűkszavúan közösségi oldalán, de a tényközlése alá írt hozzászólások alapján úgy tűnik, hogy a képviselő-testület nyári feloszlatásával, majd az új grémium november 20-ai megalakulásával nem csitultak a kedélyek a községben. Dr. Balog Péter szerint várható volt az említett fejlemény.

Az előzményekhez tartozik, hogy december 29-én, csütörtökön ülésezett a képviselő-testület, ám a megszokottaktól eltérően a helyi közösségi oldalakon nem közvetítették élőben az eseményt. Sokan ezért úgy vélekedtek, az illetékesek azért határoztak így, mert olyan döntések várhatók, amik megosztanák a lakosságot. A most elbocsátott jegyző szerint azonban ekkor még nem került sor a felmentésére, azt csak pénteken reggel közölték vele.

– Mivel próbaidős vagyok, nem kellett indokolni a döntést – mondta megkeresésünkre dr. Balogh Péter. – Ugyanakkor „sietniük” kellett, mivel január 11-én lejárt volna a próbaidő, s addig szabadságot vettem ki. Pénteken reggel behívatott Püspöki Istvánné polgármester asszony, és fura módon nem a hivatal valamelyik dolgozójának, hanem két képviselőnek a jelenlétében közölte elbocsátásomat. Őszinte leszek: erre már november 20-a, az időközi választás óta számítottam.

A történtek nyomán a helyiek körében máris elkezdődtek a találgatások. Leginkább az a vélekedés tartja magát, hogy a képviselők szeretnék visszahozni a korábbi községvezető, Laczkó Roland által elbocsátott előző jegyzőt, Katonáné Fülöp Gabriellát. Ez hamarosan kiderül, de Laczkó Roland szerint ezzel nem ért véget a „történet”, mert a hivatal két másik dolgozóját, akiket az ő embereiként tartanak számon, ugyancsak elbocsátás fenyegeti.

Az újesztendő első napjaiban megpróbáljuk elérni az események további érintettjeit is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában