Ebek

2023.02.15. 12:28

Önkéntesek segítettek Gyöngyösön, hogy a gazdára váró kutyák jobb körülmények között éljenek

Az állatmentő alapítvány tagjai az ebrendészeti telepen dolgoztak vasárnap.

Sz. Sz. I.

Igyekeztek minél jobb körülményeket kialakítani a telepen lévő kutyáknak

Forrás: Gyöngyösi Állatmentő Alapítvány/Facebook

A Gyöngyösi Állatmentő Alapítvány tagjai közösségi munkával töltötték a vasárnap délelőttöt a gyöngyösi ebrendészet telepén, tájékoztatott az alapítvány. Közlésük szerint a kuratóriumuk tagjai felmérték a telep állapotát. A telepet fenntartó Városgondozási Zrt. ugyan mindent megtesz a telep felújításáért, de szorgos kézre mindig szükség van, épp ezért többen munkához is láttak. Takarították a kenneleket, azok rácsait javították, ahol kellett, ott meg is hegesztették. Az alapítvány a tájékoztatásában kiemeli: bíznak benne, hogy a városgondozás a pozitív hozzáállásával és szakembereivel, a kuratóriumi tagok és önkéntesek kétkezi munkájával és jólelkű támogatók adományainak segítségével ősszel már egy megszépült, korszerű telepen várhatják a kutyák a leendő gazdáikat. A délelőtt során nem maradhatott el a telep lakóival való játék sem. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában