Célbalövés

2023.04.30. 11:01

A csúzlizás nem pusztán játék, Aldebrőn versenyt űznek belőle

Nagy hangsúlyt fektetnek Aldebrőn a hagyományok ápolására, azonban az újításokat is kedvelik. Most először rendeztek csúzliversenyt, melyre az ország számos pontjáról érkeztek résztvevők.

F. V. E.

Komolyan veszi a csúzlizást Aldebrőn

Forrás: Beküldött fotó

Szombaton tartották az Aldebrő kupa 2023. című megmérettetést az iskola tornatermében, ahol öt fordulóban és három versenyszámban mérték össze tehetségüket a versenyzők, tudtuk meg Paróczai Hajnalka versenybírótól.

Bár azt gondolhatnánk, a csúzlizás csak játék, de ennél sokkal többről van szó. A 14 versenyző komolyan vette a felkészülést és a versenyt is, s ezt szombaton be is bizonyították.

- A szervező az aldebrői Kovács Tamás volt, aki szintén űzi ezt a sportot. Az első helyezett Kocsis Tibor lett, aki Fótról érkezett, a dobogó második helyén a helyi lakos, Kovács Tamás végzett, a bronzérmet pedig a budapesti Szántó Szabolcs érdemelte ki - ismertette a versenybíró.

csúzliverseny, aldebrő
A dobogósok
Forrás: Beküldött fotó

Miután átvették a díjakat és az okleveleket, még egy nyereményjátékban is részt vettek a célbalövők. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában