Lakókocsiban, fűtés nélkül indult a bekölcei Remény Farm, ma egy fél ország követi az életüket + fotók, videó

– Nem akartunk Tiktok-celebek lenni, egyszerűen tavaly év végén a szezon végeztével volt idő néhány videóra. Azon, hogy némelyik egy csapásra kétmillió megtekintésig jutott, először nagyon meglepődtünk – meséli Goldmann Dávid, miközben engem és kollégáimat igyekezett feljuttatni terepjáróval a bekölcei Remény Farm legmagasabb pontjára. Ahogy felértünk a domboldal tetejébe elkezdte magyarázni, hogy mennyire másképp is nézett ki minden, mikor megvették a földet, közben Juhász Anna a farm gazdasszonya ibolyát gyűjt és kiegészíti Dávid gondolatait a sajtájaival. Nem kell sok időt eltölteni, hogy lássuk, ők ketten egy egész egy közös célban, ami a regeneratív, etikus gazdaságuk. Jelenleg négyen élnek a farmon, plusz ketten járnak be hozzájuk segíteni napi szinten. Anna és Dávid egy mobilházban lakik, e mellé húztak fel egy nagy jurtát, plusz van még egy vendégház is, ami a területen keresztülcsörgedező patak fölött áll.

– Most már mondhatni paradicsomi körülmények között élünk, mikor idejöttünk csak egy rom volt itt, lakókocsiban laktunk, az első tél nagyon kemény volt. Nem volt fűtés, nem volt víz, akkor mentem haza Nagyváradra a szüleimhez, amikor a legnagyobb fagy érkezett. Dávid rendkívül előzékenyen inkább szólt is, hogy inkább ne jöjjek vissza még néhány hétig, mert annyira fagyos a talaj, hogy a vezetékek elfagytak és nulla fok körül van a lakókocsiban is. Aztán később megjött a mobilház és lett vizünk, de egy ideig a szomszéd faluba jártunk fürödni, a telek eredeti tulajdonosai voltak olyan kedvesek és vendégül láttak egy egy tusolás vagy mosás erejéig – meséli nevetve Anna.

Megkérdezem, hol találkoztak, Dávid rávágja, hogy az interneten, hiszen manapság minden ott zajlik. Ő előtte informatikus volt, nagyvárosban lakott, de elege lett és kiköltözött egy hektárra Somogyba. Home office-ban dolgozott, mellette pedig elkezdett gazdálkodni, akkoriban inkább még csak hobbiból, tanulgatta a miértet és a hogyant. A nagyváradi lány rövid levelezés és nagyjából 3 találkozás után költözött hozzá egy rózsaszín gurulós bőrönddel. Anna keményen dolgozott, bár akkor még nem a mostanra ikonikussá vált tarka, népi motívumos ruháiba, hanem melegítőben, de működött az önfenntartó gazdaságuk. Aztán kinőtték a somogyi területet, látták, hogy ott nem fog menni az, amit megálmodtak, másokat is ellátni regeneratív gazdálkodással, vagy ahogy ők mondják, gyógyítani a földet és táplálékot adni más családoknak.

– A bekölcei hirdetés volt az amit mindketten megnéztünk. Megláttam a dombokat és egyből beleszerettem, de a döntést Dávidra bíztam, mert ő racionálisabb – folytatja Anna.

– Épp a dombok miatt nem kellett senkinek nagyjából egy évtizedig. Mezőgazdaságra értéktelen, a marháknak viszont nem akadály a domboldal. De a romok miatt sem lehetett vonzó. Nem csak az épületek terén, a föld is nagy változáson ment keresztül mióta négy éve dolgozunk rajta. Azt a szép füves részt pedig ahová nemsoká a csirkék kerülnek, teljesen felverte a gaz, azóta voltak ott csirkék is és legeltettünk is rajta – tette hozzá Dávid.

A kiscsirkék a csibeoviban kezdik, 3-4 hetes korban kerülnek ki időjárástól függően a szabadba. Korábban traktorral költöztették a csirkéket. Látogatásunkkor vázolta Dávid az új ötleteit Annának, amit azért is talált ki, hogy ne terheljék a talajt a nehéz géppel. Fóliasátrakat alakítottak át a a csirkék igényeihez mérten. Ezek elektromos csörlők segítségével távirányítóval lesznek mozgathatóak, hogy a szárnyasok naponta könnyedén odébb költöztethetőek legyenek egy-egy sáv mentén. Az épp aktuális területen egyrészt csipegetnek, másrészt potyogtatnak, tehát trágyázzák a talajt, egy évben pedig kétszer érintik majd ugyan azt a földet. Ha minden jól megy az automatizált rendszerrel napi egy óra lesz a sátrankénti több száz csirke ellátása. Jelenleg a csirkéken kívül marhák, kacsák, libák vannak a tanyán, de házi tojás és zöldségek is várhatóak ismét. Mostanra jutottak odáig, hogy igazán van idő gondolkodni, az első négy év inkább a küzdelemé volt. Folyamatosan van mit karbantartani, minden nap el kell látni az állatokat és ugye le is szokták vágni őket, de erre később még kitérünk. Tavaly nyolcezer csirkéjük volt, pedig eredetileg csak marhát akartak tartani, hiszen velük tudják jó igazán jól alakítani a környezetüket.  Mennyiséget növelni már nem igazán akarnak, amiben tovább szeretnének fejlődni, az a minőség. Idén például libákkal is kísérleteznek, gyakorlatilag csak a legeltetésre alapozva nevelnék fel őket idén.

– Sosem okozott problémát vagy meg kellett szokni, hogy le kell vágni az állatokat? Mennyire nehéz mikor az állatból termék válik – tettem fel a nagy kérdést Annának aki a „női munkát”, a vágást végzi.

– Az első csirkét életemben Svédországban vágtam le egy farmon, ahova azért mentünk mert a baromfitartásról akartunk tanulni. volt egy nap a húscsirkékről is, de nekünk előtte eszünk ágában sem volt húscsirkéket tartani. Dávid előtte vegetáriánus is volt. Ott láttam, hogy mennyire tisztelettel bánnak az állatokkal a vágáskor is. Ott eldöntöttem magamban, hogy ha le tudom vágni a csirkét, akkor eszek húst, ha nem akkor többet inkább nem. Én voltam az egyetlen aki először vágott csirkét. Egy fiatal srác tartotta az oktatást, végig sírtam az egészet, de nagyon kedvesek voltak velem, nyugtattak és vigasztaltak. Úgy tűnt nekik nagyon könnyen jön az egész, de mégis megértették ők is, hogy milyen nehéz ez. Hazafelé a repülőn beszéltük meg, hogy magunknak nevelünk 30 csirkét, hogy ha húst eszünk, akkor tudjuk honnan jött, mit evett illetve, hogy tisztességes élete és tisztességes halála volt. Azóta ezt az egészet rendbe tettem magamban, meg tudok vele békélni, de egy pillanatig sem veszem félvállról. Az egy csoda és egy óriási áldozat, hogy ezek az állatok táplálnak minket, ezért pedig tiszteletet érdemelnek – magyarázta Anna.

Mesélik, hogy néha fogadják a környékbeli gyereket egy-egy nyílt napon, de nem akarnak elcsúszni a turizmus irányába, hiszen ilyesmire nincs kapacitás az állatok mellett. Manapság, amikor lassan minden második ember influencer akar lenni, Juhász Anna és Goldmann Dávid úgy lettek egy csapásra népszerűek a Remény Farmmal, hogy épp a nagyvárosi élet elől akartak elbújni. Azt mondják, annak, hogy a farmos videóik felkapottak lettek a legjobb hozadéka a szemléletformálás, illetve, hogy a kezükbe került ennek a lehetősége. Így ha mások is hasonlóan természetközeli életet szeretnének élni, akkor láthatják, hogy menni fog, ha mindent beleadnak és a gazdálkodást lehet úgy is jól csinálni, hogy nem terheli, hanem gyógyítja a környezetet.