Ki kivel van?

2023.04.12. 17:40

Nem jött el Egerbe tanúskodni Gyurcsány Ferenc

Oroján Sándor számolt be egy per fejleményeiről, amelyben tanúskodna az egykori miniszterelnök.

Sz. M. L.

Gyurcsány Ferenc korábban már eljött Egerbe

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

– Gyurcsány nem jött el az egri bíróságra tanúskodni, erre Mirkóczkiék indítványozták, hogy a bíróság inkább ne is idézze tanúként a peremben – ezt Oroján Sándor önkormányzati képviselő osztotta meg hivatalos közösségi oldalán, kedden. Aznap folytatódott ugyanis a per, amit Mirkóczki Ádám polgármester indított ellene, amiért szerinte megsértette a jó hírnevét azáltal, hogy azt állította, a polgármester rendszeresen egyeztet Gyurcsány Ferenccel.

– Ezért az állításomért bocsánatot kellene kérnem Mirkóczkitól, és fizetnem neki több százezer forint fájdalomdíjat. Rólam ő mondhatja mindenfajta bizonyíték nélkül, hogy csaló, hazudozó, bűnöző vagyok, de szerinte én annyit sem mondhatnék, hogy ő Gyurcsánnyal egyeztet. Holott napnál világosabb, hogy a DK támogatásával nyert választást, a DK képviselője lett akkoriban az alpolgármestere, a DK képviselői szavaznak mellette a közgyűlésben, és sorolhatnánk. Persze bizonyítsam be, hogy ő tényleg egyeztet Gyurcsánnyal, különben meg fizessek - de Gyurcsányt nehogy meghallgassuk a kérdésben, nehogy kiderüljön, hogy mégis egyeztettek. Egyébként egy tanúvallomás alapján megtudtuk: Mirkóczki rendszeresen egyeztetett Varju Lászlóval telefonon, vagyis Gyurcsány közvetlen emberével. Innentől lehet rugózni azon, hogy direkt vagy közvetett telefonos kapcsolat volt-e Gyurcsánnyal, de hogy kapcsolat volt, az biztos. Ami most ciki Mirkóczkinak. És amiért én erre rávilágitottam, most járhatok órákig bíróságra, aztán fizessek is Mirkóczkinak azért, mert ezzel “megsértettem jó hírnevét” A kérdés az, hogy Eger egyébként annyira jól áll, hogy ezzel ráérünk foglalkozni? Mert amivel a polgármester tölti a napját, (meg az enyémet is), az minden, csak nem Eger érdeke – taglalta hosszasan a képviselő a posztban.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában