Egy jó bábának nyolc keze van – beszélgetés Palóczné Hornyák Margit hatvani szülésznővel

– Érdekes történet, egészen 1972-ig nyúlik vissza – kezdte az előzményekkel Palóczné Hornyák Margit. – Akkor született meg az unokatestvérem, s édesanyámmal bementünk a jászberényi kórházba meglátogatni. Jó volt látni a személyzet munkáját, hogy milyen szeretettel és gondoskodással foglalkoztak az újszülöttekkel. Ezért választottam ezt a hivatást.

– Innen egyenesen vezetett az út a Bajza József Gimnázium egészségügyi szakára?
– Jászfényszarun éltünk, Szolnok vagy Hatvan jöhetett szóba, az általános iskola után az utóbbit választottam. Asszisztensi és általános ápolói végzettséggel ráépülő képzésként végeztem Egerben szülésznői szakon, később pedig emelt szintű szülésznői vizsgát tettem, illetve a SOTÉ-n menedzseri végzettséget is szereztem. Az évek során igyekeztem folyamatosan képezni magam a munka mellett is, s ezeknek nagyon sok hasznát vettem.

– A Bajzában akkoriban a hatvani kórház neves gyógyítói is tanították, így tulajdonképpen a leendő kollégáitól sajátíthatta el a szakma fortélyait…
– Olyannyira, hogy gyakorlatra is a gimnáziummal szembeni kórházba jártunk. Mondanom sem kell, a szülészet-nőgyógyászat a kedvenceim közé tartozott. Dr. Papp József főorvos, dr. Dzvonyár János osztályvezető főorvos, dr. Gula Sándor, dr. Schill Ede, és még sorolhatnám – mind „nagy nevek” voltak. Sajnos, az akkoriak közül többségükben már nem élnek, de rengeteget profitáltunk a tudásukból.

– Érettségi után azonnal a hatvani szülészetre került?
– Miután a középiskolával 1981-ben végeztem, hamar munkába álltam. Még az év július 1-én, a Semmelweis-napon gyakorló szülésznőként helyezkedtem el, s ezzel párhuzamosan Egerben tanultam, így a következő évtől lettem szülésznő.

– Majd pedig négy évtized múltán innen is ment nyugdíjba…
– Úgy gondolom, nagyon kevés embernek adatik meg, hogy egy életen át egyetlen munkahelyen dolgozhat. A munkámat hivatásként éltem meg. Tizenkilenc éven át szülésznőként, majd 2000-től osztályvezető főnővéri kinevezéssel is szívvel-lélekkel végeztem a munkámat. Pályafutásom során nagyon sok gyerek születésénél segédkeztem, főnővérként a rengeteg irodai munka mellett is beosztottam magam, máskülönben hiányzott volna a szakma. Felemelő érzés, ha a kezeim között tarthatom az újszülöttet; negyven év után is azt éreztem, mint 1981-ben, az első babánál…

– S mi volt ez az érzés…?
– Szavakkal aligha írható le! Amikor felsír, s ott vannak a szülők, családtagok… Bizony, lecsordulnak az örömkönnyek. Ezt nap mint nap átélni, a szülésznő számára is csodálatos dolog!

– Nem tudom, számon tartja-e, vajon mennyi gyermek született az Ön közreműködésével?
– Mintegy ezerötszáz. Külön öröm számomra, hogy közülük százan jászfényszaruiak; nagyon jó érzés volt viszontlátni őket a lakóhelyemen, amint cseperedtek, s jöttek velem szemben. Előfordult, hogy az apuka nálam született 82-ben, majd később a három lánya is… Egyfajta büszkeség is, hogy bíztak bennem, Hatvanba hozták a feleségüket akkor is, ha területileg nem ide tartoztak.

– Úgy tudom, a hírességek között is akadnak, akik Önöket választották…
– Valóban, például Nagy Feró unokája is nálunk látta meg a napvilágot, majd a Beatrice egy másik zenésze is ide hozta a párját. Nagyon felemelő volt, nem azért, mert híres emberek, hanem mert jó érzés, ha máshol is elismerik a munkánkat, a hatvani körülményeket.

– Pályafutása során történtek különleges események?
– Minden születés különleges esemény, de természetesen előfordultak emlékezetesebbek is. Például az egyik alkalommal éjszakára magamat osztottam be, amikor sorra jöttek a vajúdó kismamák, majd néhány óra alatt tíz szülés követte egymást. Akkor tényleg mindenki benne volt, aki a közelben tartózkodott, igazi csapatmunka tanúi lehettünk. Minden flottul zajlott.

– Az Ön idejében vezették be a papás szüléseket is, amire korábban nem volt lehetőség…
– A hatvani kórházban az első papás szülés 1982-ben zajlott, Dzvonyár főorvos úr kezdeményezésére. Akkorra datálódik a szülészeti felkészítés is, amit a védőnők kezdtek, majd csatlakoztak a szülésznők és a pszichológusok; a pályázatok eredményeként az ingyenes tanfolyamok ma is tartanak, pár éve az egészségfejlesztési irodával együttműködve csináljuk ezeket, s szerencsére nagyon sok az érdeklődő.

– Szintén tanúja lehetett, amint az ultrahang vizsgálatoknak köszönhetően megállapíthatóvá vált a baba neme. Ezt megelőzően nem fordult elő, hogy például az anyuka vagy az apuka elégedetlen volt, mivel leányt várt és fiú született, esetleg fordítva…?
– Az 1980-as évek elején már voltak alap ultrahang készülékek, de ezek nem voltak arra alkalmasak, hogy egyértelművé tegyék a magzat nemét, s akkoriban ezzel még nem is foglalkoztak annyira, mint napjainkban. Előfordult persze, hogy meglepetések értek bennünket, nem csak a baba nemét illetően, hanem akkor is, amikor kiderült, hogy nem egy, hanem két baba születik. Ma már ezek a nagyon profi berendezéseknek és vizsgálatoknak köszönhetően a terhesség korai időszakában megállapíthatók, csakúgy, mint az esetleges rendellenességek.

– Az imént az ikerszüléseket említette, ennek kapcsán jutott eszembe: Hatvanban gyakori volt a többszörös gyermekáldás?
– Nagyon sok ikerszülésnél segédkeztem. Ilyenkor mindig két szülésznőre van szükség, s természetesen ott van az orvos is. Az ikrek általában nagyon gyorsan követik egymást, az ellátásuk több kezet igényel. Hármas szülések nálunk nem történnek, mivel utóbbiak általában koraszülések, s máshová irányítják a kismamákat.

– Ma már ritkábban használt fogalom, de régebben az Önök foglalkozásának bába volt az elnevezése…
– Egy orvos kolléga mindig azt mondta: egy jó bábának nyolc keze van. Mindig bábának szólított bennünket, s ez megtiszteltetés volt. A bábák régen egyedül dolgoztak, s a szülésznők kompetenciája is elég széles.

– Immár bő egy esztendeje nyugdíjas. Milyen az utánpótlás?
– Az osztályvezetői feladatokat egy volt kollégám kapta meg, nagy tapasztalatokkal rendelkezik, minden szegletét ismeri a szülészetnek, ami nagyon fontos. Az utánpótlás megfelelő, bár az új kollégáknak, a főiskolásról kikerülteknek nehezebb, de akit érdekel a szakma, meg tudja tanulni. A gyakorlati tudást most is, akárcsak a mi időnkben, a régebbi bábáktól lehet megtanulni. A hatvani szülészetnek jó a híre, s úgy látom, az utánpótlás alapján ez a jövőben is biztosított.

– A munkásságát tudomásom szerint több kitüntetéssel is elismerték!
– Igen, egyebek közt miniszteri oklevéllel, Heves megyei szakdolgozói díjjal, s 2021-ben átvehettem az ápolási egyesület díszoklevelét is. Lakóhelyemen, Jászfényszarun is méltányolták a munkámat.

– Mint említettük, immár nyugdíjas. Hogyan telnek a napjai?
– Idézőjeles nyugdíjas vagyok, nem szakadtam el a szakmától. Visszajárok szülésfelkészítőt tartani, és egy magánrendelésen is dolgozom, továbbá részt veszek a terhesgondozásban, s babamozit is csinálunk. Nem lehet egyszerre lehúzni a rolót, amíg az egészségem engedi, ha módjával is, de aktív maradok. Ezek mellett jut időm másra is, mindenekelőtt a családra. Szeretek fotózni, a természetet járni, s mindent, amikre korábban nem jutott időm.