Ünnep

Miután a mi falunkban idén is elmaradt a zenés ébresztő május elsején, s a focipályán sem rotyogtak gulyásos kondérok, a legtöbb család otthoni programot szervezett. A szomszédaink már kora reggel serénykedtek. Virágültetés, gyomlálás a kertben. A lényeg az volt, hogy a szabadban legyünk, és élvezzük a napfény melegét, a nyíló orgonák illatát. 

Tíz óra felé egy bátortalan fűnyíró mordult fel a közelünkben, aztán még egy. Én is kigurítottam a kék villámnak becézett alkalmatosságot, és nekiláttam. Újabb fél óra elteltével a környékünkön akkora volt a zúgás-búgás, hogy ihaj. Az egészben a legszebb az volt, hogy senki nem morgolódott, tett megjegyzést az ünnepnapon hangoskodókra. Sok eső esett az előző napokban, a fű pedig lassan térdig ért mindenütt. 

Nem is oly rég a május elsejék valami másról szóltak. Közösségben ünneplő emberekről, összetartozásról. Nálunk az idei stílusosan valóban a munka ünnepe lett, de ezt cseppet sem bántuk. Dél körül elcsendesedtek a gépek, elkészültek a kerti bográcsos ételek, és mindenki nekilátott a jól megérdemelt ebédnek. A délután már mindenütt viszonylagos csendben telt. Családok beszélgettek, nevetgéltek mindenhol a saját kis kertjükben, unokák labdáztak, virágot kötöttek a nagyszülőknél. Egy pár óráig elégedetten szemléltük a rendet, s békésen hallgattuk, miként nő alig hallhatóan, de villámgyorsan a májusi fű.