Elköltöztették

2023.06.30. 16:58

Veszélyben voltak a Nagyváradi utcai méhcsalád miatt a környéken élők + videó

Szép nagy családot alkottak már, a bajt megelőzve elvitték a méheket a fáról, amelyen megtelepedtek.

T. B.

Darázsvadász fogta be a méheket

Forrás: Tóth Balázs/Heves Megyei Hírlap

Az egri Nagyváradi utca elején, egy bolt előtti nagy fa ágai alatt telepedett meg egy méhraj, amely időközben szép nagy méhcsaláddá fejlődött.

- Az oviból jöttünk haza, amikor méhfelhő vette körül a fát, csodálatos látvány volt. Aztán megtelepedtek és szépen növekedtek. Nem tartottunk tőlük, szeretjük a mézet, a méheket is, és tudjuk, hogy egyre kevesebb van belőlük. Nem bántottuk őket, ha bejöttek, inkább kitessékeltük – mondta Fajcsák Flóra.

A méheket viszont el kellett távolítani és Varró Attila darázsvadász vonult ki pénteken délután, hogy befogja őket.

- Ez már egy méhcsalád, tavasszal ideköltözött egy méhraj, amely szépen elkezdett építkezni. Úgy vannak vele az emberek, hogy majd lemennek, de nem ez történik. Jó helyük van, megtalálták a számításukat. Védi őket a lombozat, szépen kiépítették a fészket, lépeket húztak, abban fiasítás volt, mézet gyűjtöttek, a királynő dolgozik, a méhek jól érzik magukat. Jó a rezgése a környezetnek, nem tudom, hogy mikor, miért települnek egy-egy helyre, de ez tetszik nekik – magyarázta Varró Attila.

Mint mondta, ez a mostani befogás kihívással teli (meg is csipkedték), mert míg a méhraj nem támadékony, a királynőt védik, de a saját létszámukat is óvják, ez egy méhcsalád, van fiasítás, vannak lépeik, mézük, mindezt védik, s tudják, hogy van utánpótlás, mert a királynő dolgozott. Ha elpusztulnak, jön a következő generáció, van család. Úgy kell tehát leszedni, hogy ne sérüljön az építményük, át tudják őket rakni egy méhkaptárba.

Ez egyébként egy emelőkosaras gépjármű segítségével meg is történt, Varró Attila darabonként szedte szét a lépet és tette azt egy kaptárba, a méhek pedig követték a királynőjüket és az otthonukat, bár néhány száz azért még döngicsélt utána is az egykori fészek helye körül.

- Sok mentés van, ami azt jelenti, vannak még méheink. Fogyatkozik a beporzó rovarok száma, de van méhész, szaporítja őket. Van, amikor a legjobb tudásuk ellenére megugrik egy-egy raj, bejön a városba és megtelepszik – mondta Varró Attila.

A szakember elárulta, a most befogott méhek kapnak egy kaptárt, s az idén befogott rajok közé kerülnek. Mivel nem tudják, honnan jöttek, s bár úgy tűnik, egészségesek, a termelő állományba nem rakják be, míg egészségügyi vizsgálaton nem esnek át.

- Vannak kiképzett felelősök, átnézik, nem hordoznak-e betegséget, atkát, nyúlós költésrothadást. Ha nem, kiadják az engedélyt, s termelhetünk, vándorolhatunk velük. Ők nem vándorolnak még idén, az lesz a lényeg, hogy a szabad lépezésről szép lassan átszoktassuk őket a kaptárban olyan lépekre, amelyeket ki tudunk onnan emelni, át tudjuk vizsgálni, s ki tudjuk pergetni. Ezek a tetszésük szerint épített lépek sajnos pergetőbe nem betehetők, de szükségük is van még a mézre, hogy ősszel be tudjak telelni – fejtette ki Varró Attila.

Elárulta, mivel a közvetlen közelben van egy kisbolt is, nagy a forgalom, ha valaki allergiás, vagy erős parfümöt használ meg is támadhatják őket a méhek. Tavalyelőtt volt egy ugyanilyen méhcsalád, arról nem szóltak neki, ősszel a viharos szél leverte és gyalogosok közé esett. Szerencsére nem történt szúrás, de egy ilyen esetnek súlyosabb következménye is lehet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában