Háborús helyzet

2023.07.04. 19:11

Eger nem foglalt állást a háború ellen, Gyöngyösön pedig nem minden pontját fogadták el a békepárti nyilatkozatnak

Egerben attól tartott Komlósi Csaba, hogy külpolitikáról fognak vitatkozni ezért kérte, hogy vegyék le napirendről.

Munkatársainktól

Illusztráció

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

A májusi egri közgyűlésen Komlósi Csaba (A Városért) javasolta, hogy vegyék le napirendről Orosz Ibolya (Fidesz-KDNP) frakcióvezető előterjesztését, amely az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos, béke melletti állásfoglalást szorgalmazza. Komlósi Csaba ezt azzal indokolta, hogy nem helyi kérdésről, hanem nemzetközi konfliktusról van szó, az önkormányzati törvény szerint pedig az önkormányzat helyi közügyekkel foglalkozik. Szerinte nincs értelme külpolitikai témát tárgyalni, melyben a parlament már állást foglalt, kiemelte, hogy a parlamenti határozatot megerősíteni vagy azzal vitatkozni nem feladata az önkormányzatnak. Mint fogalmazott, ha napirenden marad akkor külpolitikáról és kormánypropagandáról fognak vitatkozni, amire nincs szükség hiszen van elég saját ügye az önkormányzatnak, amiben érdemi döntést kellene hoznia. 

Farkas Attila alpolgármester erre azt mondta, meg kellene fontolni a napirenden tartást, mert az előterjesztésben számos olyan kormányzati hazugság szerepel amit érdemes lenne az egriek elé tárni. Ennek ellenére megszavazta, hogy vegyék le napirendről, ahogy Mirkóczki Ádám polgármester, Minczér Gábor alpolgármester, Földvári Győző, Keresztes Zoltán (Momentum), Mirkóczki Zita (MSZP), Dr. Pápai Ákos (Mi Hazánk Mozgalom), dr. Pócs Alfréd (Egri városvédők) és Sós Tamás (MSZP) is. A napirenden tartás mellett szavazott a Fidesz-frakció. Mivel a képviselők többsége egyetértett azzal, hogy vegyék le napirendről, így nem tárgyalták az előterjesztést amely a parlament által is elfogadott pontok alapján készült:

1. Kifejezzük elkötelezettségünket a béke mellett. Azt várjuk el a nemzetközi közösség minden tagjától, hogy a mielőbbi béke érdekében lépjenek fel, és kerüljék azokat a lépéseket, amelyek a háború kiterjedésével járnak.

2. Ismételten elítéljük Oroszország katonai agresszióját, és elismerjük Ukrajna jogát az önvédelemhez.

3. Álláspontunk szerint a Brüsszelben elfogadott gazdasági szankciók nem csillapították a háborút, és az orosz gazdaságot sem kényszerítették térdre, sőt a szankciók eredményezte magas energiaárak megfizetésével Oroszország háborúját finanszírozza Európa. Az energetikai szankciók egekbe lökték az energiaárakat, gazdasági károkat és tomboló inflációt okoztak minden uniós tagországban. Nincs olyan család, amely ne érezné a szankciós infláció terheit.

4. Ellenezzük azokat a brüsszeli terveket, amelyek tovább szélesítenék az energetikai szankciók körét. A gáz- és olajimport teljes befagyasztása, a nukleáris fűtőelemek behozatali tilalma jelentős ellátásbiztonsági zavarokat és még nagyobb inflációt okoznának számos tagországban, így Magyarországon is. Elvárjuk a brüsszeli döntéshozóktól, hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek gazdasági kárai nagyobbak, mint nehezen jósolható előnyei. Elfogadhatatlan, hogy Európa, és benne Magyarország legyen a háború fő gazdasági teherviselője.

5. Magyarország a háború kirobbanása óta történetének legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtotta és hajtja végre. Felhívjuk a Kormányt, hogy továbbra is minden lehetséges módon folytassa az Ukrajnából menekültek megsegítését.

6. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a katonai konfliktus súlyosan érinti a kárpátaljai magyar közösséget. Már eddig is sokan adták az életüket a háborúban, miközben jelenleg is zajlik a sorozás annak érdekében, hogy további kárpátaljai férfiakat vigyenek a frontvonalba.

7. Magyarország a NATO és az Európai Unió elkötelezett tagja. Teljes jogú tagként és szuverén államként Magyarország mindent meg fog tenni a béke előmozdítása érdekében. A 2022. évi áprilisi választások és a szankciókról szóló konzultáció eredményei egyértelműek, ezek alapján megerősítjük: fegyverszállítások és további szankciók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség.

8. Felszólítjuk a magyar közéleti szereplőket, hogy tartózkodjanak az olyan állásfoglalásoktól és politikai akcióktól, amelyek jelentős gazdasági károkat okozhatnak hazánknak, vagy Magyarország háborúba sodródását eredményezhetik. A háború folytatása, a halált okozó fegyverek szállítása emberek ezreinek életébe kerülhet. Csak azonnali tűzszünettel, tárgyalásokkal és békével lehet életeket menteni!

Kérdésünkre Orosz Ibolya frakcióvezető elmondta, hogy terveik szerint újra napirendre tűzik a következő közgyűlésen az előterjesztést, hogy állásfoglalásukkal az egyre sürgetőbb békét támogassák.

Mirkóczki Ádám polgármesternél arról érdeklődtünk, hogy ha újra napirendre kerül, akkor megszavazná-e.

– Én abszolút békepárti vagyok, talán emlékeznek, hogy a 2014-es krími konfliktus idején egy tartalmában nagyon hasonló előterjesztést vittem a parlament elé. A mostani előterjesztés tartalmával tehát egyetértek és meg tudom szavazni. Ugyanakkor az kérdés, hogy éjfélig és késő estig tartó, tehát 12-15 órás maratoni közgyűléseinken van-e helye annak, hogy olyan témáról folytassunk vitát, melyre érdemi ráhatásunk nincs. Hiszen a téma abszolút nem önkormányzati kompetencia – fogalmazott a polgármester.

Gyöngyösön a képviselő-testület június 29-i rendes ülésén Kiss Tivadar, a Városom, szeretlek Egyesület – Fidesz-KDNP frakció vezetője kezdeményezte, hogy Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke javaslata alapján az önkormányzat támogassa az Országgyűlés 5/2023 (III.31.) békepárti határozatát. A baloldali- és a Jobbik-frakciók egy módosító határozati javaslatot nyújtottak be, amelyet dr. Végh Attila a jogi és ügyrendi bizottság elnöke ismertetett. A grémium az ezt követő szavazáson az alábbi határozatot fogadta el:

Gyöngyös város önkormányzatának képviselő-testülete

1. Határozottan kifejezi elkötelezettségét a béke mellett.
2. Csatlakozik az orosz-ukrán háború egy éves évfordulójáról szóló, 5/2023. (III. 31.) OGY határozat 1., 2., és 5. pontjában foglalt deklarációhoz.
3. Kinyilvánítja továbbá egyetértését, az ENSZ közgyűlésének 2023. február 23-i, New York-i rendkívüli ülésén 141 ország, köztük Magyarország által elfogadott békepárti határozatban foglaltakkal, mely határozat többek között felszólítja az érintett feleket és a nemzetközi közösséget, hogy törekedjenek a békére, Oroszországot pedig arra, hogy azonnal vonja ki csapatait Ukrajna nemzetközileg elismert területeiről, s kiemeli Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és határainak sérthetetlenségét.
4. Felkéri a polgármestert, hogy képviselő-testület döntéséről Szita Károlyt, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökét jelen határozat megküldésével tájékoztassa.
A határozatot a baloldali- és a Jobbik-frakciók 8 igen, valamint Városom, szeretlek Egyesület – Fidesz-KDNP frakció 5 tartózkodásával szavazta meg a grémium.

Tájékoztatást kértünk a gyöngyösi polgármesteri hivataltól, hogy a júniusi testületi ülésen milyen határozatot hoztak az Országgyűlés békepárti határozatának támogatása kérdésében, s hogy az milyen indoklással született? Válaszukban megírták az elfogadott pontokat, indoklásként  pedig a testületi ülésen elhangzottakat hozták fel.

A testületi ülésen annyi elhangzott, hogy az Országgyűlés  békepárti határozatának 3., 4. és részben a 8. pontjával ellentétben a módosító határozatot megszavazók szerint az energiaválság és a gazdasági károk nem a háború terméke. Hiesz György polgármester úgy fogalmazott: "Az árrobbanás a háborút megelőző év nyár végén, augusztus-szeptemberben volt. Ott durvultak el a dolgok, szó se volt háborúról. Valakik tudták? Nem tudom, de elszabadult a pokol."
A 6. ponttal kapcsolatosan lehetett hallani olyan baloldali véleményt, hogy az ukrajnai magyar nemzetiségűek ukrán állampolgárok. A többi ponttal kapcsolatban nem hangzott el érdemi kifogás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában