Fogy a türelem

2023.08.18. 17:25

Fogy a károsultak türelme Recsken, személyre szólóan kapnak ajánlatot

Recsken a Hunyadi utcai villámárvíz-károsultaknak a legkésőbb augusztus végéig személyre szólóan kíván megoldást kínálni az ebben illetékes cég.

Barta Katalin

Az érintett családokkal egyenként egyeztetnek a lehetséges megoldásokról

Forrás: Agria Tv Bt./Facebook

Nagyszabású bányásznapra készülnek Recsken szeptember 2.-án. A délelőtt 11 órakor kezdődő késő estig tartó programok változatosak, minden korosztálynak élményt, jó szórakozást ígérnek. Díszpolgárokat avatnak, testvértelepülési megállapodást kötnek, lesz örömtánc Annával, fellép az Egri majorett csoport, este fél kilenctől pedig minden bizonnyal több száz embert vonz majd a Kárpátia együttes élő, nagy koncertje a településre. 

Mivel az ingyenes programok támogatói között szerepel az Andezit Bau Bánya Kft is, a Hunyadi utcában élők nem túl lelkesek. Itt élnek azok a családok, akiknek a nyári felhőszakadások miatt egy ideig el kellett hagyniuk otthonaikat. Ők most káraik rendezésére várnak. Jelenleg annyit tudnak, hogy a kormány 500 millió forintot különített el arra a célra, hogy biztonságos lakhatási körülményeket biztosítson számukra. Az egyeztetés azonban lassan halad.

A Hunyadi utcában élők közül sokan úgy vélik, a sok ígéretből eddig szinte semmi nem teljesült. 

Egyelőre ennyit tudni biztosan, hogy számukra hosszú távú megoldást keresnek. A lehetséges alternatívák között szerepel, hogy a településen belül más ingatlanokat vásároljanak vagy béreljenek az érintetteknek a lebontott házuk helyett. Az önkormányzat a Belügyminisztériummal (BM) abban állapodott meg, hogy az 500 millió forintos keretösszeggel állami bérlakás-programot indíthatnak Recsken. A szociális bérlakások mellett lehetőség lesz használt ingatlan vásárlására, vagy a meglévő ingatlanok felújítására, biztonságosabbá tételére is. Az összeggel az MR Közösségi Lakásalap Közhasznú Nonprofit Kft. rendelkezik. A Kft-nek minden család ügyében a BM-hez kell kérelmet benyújtania, a felhasznált pénzről tételesen el kell számolni, amit nem használtak fel, vissza kell fizetni.

Megkérdeztük Nagy Sándort, Recsk polgármesterét, ismeretei szerint hol tart az egyeztetési folyamat. Érdeklődésünkre úgy fogalmazott, hogy a kártalanítási folyamat menetéről viszonylag keveset tud, mivel azt kizárólag az MR Közösségi Lakásalap Közhasznú Nonprofit Kft. bonyolítja. Annyi azonban bizonyos, hogy az érintett családokkal egyenként egyeztetnek a lehetséges megoldásokról. Zajlik tehát az előkészítő folyamat. Azt is hozzátette, időnként személyesen is meggyőződik a bánya védműveinek megígért megerősítéséről. Úgy látja, hogy ez a folyamat is elég lassan halad. Érzékeli a feszültséget a településen, ugyanakkor úgy gondolja, hogy a hagyományos bányásznapi ünnepséget megszokták és várják az itt élők.

A recskieknek is jár egy olyan nap, amikor közösségben ünnepelhetnek és szórakozhatnak. Idén különösen indokolt egy kis kikapcsolódás az elmúlt nehéz és feszült hónapok után- zárta gondolatait. 

Megkérdeztük az MR Lakásalap Nkft. ügyvezetőjét is, hogy jelenleg hol tart a kártalanítási folyamat. Major Gábor a cég ügyvezetője úgy tájékoztatta portálunkat, hogy - a vonatkozó kormányrendeletben leírtaknak megfelelően - a recski Hunyadi utcai lakosok számára olyan lakhatási megoldást szeretne biztosítani, amely biztonságos, fenntartható és megutolsó sorban az adott család igényeihez illeszkedik. Ennek érdekében munkatársaik az elmúlt hónap során minden olyan családdal felvették a kapcsolatot, akiknek a júniusi áradás során el kellett hagyniuk a házukat. Szociális munkásuk egyeztetett a családban élőkkel a családi, jövedelmi helyzetükről, a hosszabb távú elképzeléseikről, míg a műszaki munkatársuk felmérte az ingatlanokhoz kapcsolódó műszaki beavatkozási szükségleteket. Ehhez kapcsolódik az a háttérmunka, ami az egyes ingatlanok jogi státusát, az ingatlanokra bejegyzett terhet kezelésének lehetőségeit azonosítja. A jövő héten, de legkésőbb augusztus végéig mindenkinek személyre szólóan kívánunk megoldást-megoldásokat kínálni.

- Fontos azt látni, hogy bár az itt élők szeretik a lakóhelyüket, végig kell gondolni az elköltözés, az ingatlancsere lehetőségeit, hogy a veszélyeztetettség okozta félelmeket fel lehessen oldani. Így mind a lakáscsere konstrukciók, mind a szociális bérlakás ajánlatok kialakításán is dolgozunk - tette hozzá.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában