Különös sorsú remeték éltek hajdan a szentkúti kegyhely területén

Szentkút ma vallási turizmus kiemelt célpontja, melyet vármegyénkből is sokan és gyakran keresnek fel. E szent hely középkori gyökerekkel rendelkezik, melyeket a történeti köztudat Szent László király koráig vezet vissza. A kegyhely a 20. század során nyert országos népszerűséget, és sok legendás, számon tartott, ám történetileg nem igazolható elemmel gazdagodott a róla kialakult kép, olvashatjuk a kegyhely oldalán, a szentkut.hu oldalon. 

A közelmúltban megjelent egy tudományos igényű kötet, mely túlnyomó részt a helyszínen 2019-ben tartott konferencia írott anyagát fogja össze. Célja a kegyhely történetének kizárólag a fellelhető írott forrásokon alapuló bemutatása a történettudomány, a művészet- és irodalomtörténet, valamint a vallásos néprajz eszközeivel. A könyvet, melynek címe: Mátraverebély-Szentkút története az írott források tükrében megtalálhatjuk a kegyhely honlapján, így beleolvashat bárki. A kötetet Siptár Dániel szerkesztette, az ott olvasható öt történeti tanulmány a kegyhely történetét a középkori kezdetektől a rendszerváltásig követi végig.

A mai kegyhely területén az első kápolnát valamikor a 18. század első két évtizedében emelték, a búcsújárás fő előmozdítói pedig a Gyöngyösön működő ferences szerzetesek voltak – derül ki a szerkesztő tanulmányából. Többek között ezt írja: „A verebélyi templomhoz közeli csodatévő kút kultusza tehát fokozatosan vált hivatalossá és egyházilag elismertté. Erre utal, hogy legkorábban pusztán a víz általi gyógyulásokra volt példa, majd elterjedt, hogy a kútban egy darabig aranykereszt volt látható, végül a falu templomának védőszentje, Szűz Mária megjelenését tapasztalták. A folyamat betetőzése az említett kápolna felépülése volt, de annak előrehaladását mutatja a helyszínen lakó remeték megjelenése is” – olvashatjuk Siptár Dániel megállapításait. Az írásos források szerint: elsőként Pál nevezetű testvér költözött ide még 1700 előtt, és a kút felett a hegyen egyedül építhette fel magának szerény szállását, a remetelakot. Lakott itt egy bizonyos Ferenc testvér is, aki utóbb csalónak bizonyult, s előbb egy grófnővel tartatta el magát, majd a katolikus vallását is elhagyta. Hogy nem volt veszélytelen akkoriban az erdőben élni, az is bizonyítja a könyv szerint, hogy az egyik nemesi származású remetére rátört egy őrült, és leharapta a hüvelykujját. Élt itt egy Zakariás Mihály nevű remete is, aki házacskát, és tornyot épített az alamizsnákból, amit a hívektől kapott. Majd „1723-ban egy pásztói születésű pap, Földváry Demeter súlyos betegségéből felgyógyulva lemondott plébánosi tisztségéről, és fogadalmat tett, hogy a szent kútnál a Szűzanya szolgálatának szenteli hátralévő életét” – idézi fel a szerző. A remeteéletet választó pap napjában misézett, és olyan népszerű volt a hívek között, hogy amikor meghalt, sokan és hálásan búcsúztatták. „A kutat, majd vele együtt a mellé épült kápolnát tehát már a kezdetektől fogva remeték gondozták, akik közül eleinte egyesek a máig fennmaradt remetebarlangokban élhettek” – állapítja meg a szerző. 

„Isten görbe vonalakkal is egyenesen ír. A nemzet és az egyház számára tragédiákat hozó huszadik század tette a nagy múltú, ferencesek által gondozott kegytemplomot országosan is ismert és látogatott zarándokhellyé. Évszázados szakrális ereje erőt adott a magyar katolikusoknak sorsuk elviseléséhez és megszenteléséhez, és spirituális kapoccsal kötötte össze a határ két oldalán élő magyarokat és szlovákokat » - emeli ki a könyv előszavában Molnár Antal. 

A napokban arról számoltunk be portálunkon, hogy új ferences szerzeteseket helyeztek a nemzeti kegyhelyre, egyben új házfőnököt is kapott Mátraverebély-Szentkút.