Önkéntesség

2023.09.18. 11:30

Nem vártak a sült galambra az egri családok, megszépítik a játszóterüket

Néhány kisgyermekes család fogott össze Egerben a Rajner Károly utcában, hogy rendbetegyék játszóterüket. Most épp piknikre készülnek.

Barta Katalin

Egerben a Rajner Zónában megpezsdült az élet

Forrás: Rajner Zóna/Facebook

A Rajner Károly utcában néhány hete történt valami. Látszólag jelentéktelen dolog, ám valamiért mégis egészen új, egészen más, mint amit a lakókörnyezetünkben megszoktunk. Az egész egy lepukkant játszótérrel kezdődött, ahová a környékbeli anyukák, apukák arra tettek kísérletet, hogy a lakóhelyükhöz közeli ponton találkozzanak időnként, ahol a kicsik játszhatnak, a szülők pedig válthatnak néhány szót egymással. Az igény tehát megvolt, a feltételek azonban kevésbé. A régi játszótér már csak nyomokban emlékeztetett a funkciójára. Kopott játékok, lepukkant padok

Ekkor gondolt egyet néhány szülő, s létrehozták s az Eger a hobbink csoporthoz csatlakozva a Rajner Zóna Facebook csoportot, amelyben minden a környéken lakót arra invitáltak, hogy szálljanak be a játszótér szépítésébe. 

Nem sokat kellett várni, a csoporthoz csatlakozók a napokban megjelentek a téren és munkához láttak. Felújították a padokat, lefestették a hintákat, mászókákat, rendbe tették az udvart, felszámolták a környező gazos területeket. 

Hogy honnan jött az ötlet, azt a környéken élő Kiss-Tóth Zsófiától kérdeztük meg, aki két kisgyermeket nevel. Elmondta, másfél évvel ezelőtt egy közelben élő anyukával konstatálták, hogy a játszótér és annak környéke nem túl komfortos. Először arról fogalmaztak meg petíciót, hogy kerüljön kerítés a kis tér köré, mivel a közelben túl nagy a gépjárműforgalom. Ez ugyan a mai napig nem valósult meg, de lett helyette más. Kaptak két új mászókát, és pályáztak az Egri Közösségi Alapítvány kiírására, amelyen 50 ezer forintot nyertek.  Ekkor már több család is úgy gondolta, érdemes időt, energiát áldozni a közös ügyért. Tettek-vettek, szépítettek a játszótéren és azt is eldöntötték, hogy szeptember 29-én egy pikniket rendeznek a téren, ahová mindenkit szeretettel várnak.  

Mindenki tehet a környezetéért egy lépést

Az Eger a hobbink Facebook csoportnak jelenleg alig több, mint háromszáz tagja van. A nyár folyamán a város több pontján is felbukkantak a tagok. Részt vettek a Cifrakapu úti kiszáradt tuják kivágásában, jelezték a legnagyobb hőségben a Városgondozás Eger Kft-nek, hogy a párakapuk legyenek külső csappal ellátva, hogy ne folyjon feleslegesen a víz, csak ha arra szükség van. A Szarvas Gábor utca 1-3. tömbbelsőben rendbe tették a játszóteret. Felújították és lefestették a Bartók téri kis park padjait, a Malomárok utcától a Rákóczi úti bicikliút mentén mentesítették a területet a magas fűtől és gaztól. Az Ifjúság úti bölcsődénél kerítést festettek. Tanszergyűjtő adományt hirdettek az iskolakezdés előtt. Egy céljuk van, megmozdítani az embereket egy-egy közös cél érdekében, hogy a lakókörnyezetük élhetőbbé váljon. 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában