Konferencia

2023.10.12. 16:30

Hankó Balázs: A szakképzésben Európa-bajnokok vagyunk

Csütörtökön tartotta két vármegyei szervezet, a HKIK és a HMSZC Szakképzési Tanévnyitó Konferenciáját, melyen közel 200 duális képzésben résztvevő nagyvállalati képviselő és szakképző intézmény igazgatója, szaktanára vett részt. Az eseményen részt vevő államtitkár szerint cél, hogy 2030-ra legyünk világbajnokok, tízből hat magyar pedig minden évben vegyen részt valamilyen felnőttképzési programban.

Molnár Helga

Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára

Forrás: Nemes Róbert/Heves Megyei Hírlap

Megtartották a Heves vármegyei szakképzési konferenciát – melyet a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és Heves Vármegyei Szakképzési Centrum szervezett közösen – az egri vármegyeházán csütörtökön. A megjelenteket dr. Juhász Attila Simon, a Heves Vármegyei Közgyűlés elnöke köszöntötte. 
– A vármegyei önkormányzatok már nagyon kevés feladatot látnak el, köztük van a koordináció. Ennek példája, hogy itt a rendezvény megvalósult – szögezte le. Mint mondta, vármegyénk a legkisebbek közé tartozik, de gazdasági teljesítményben az országban ötödik-hatodik helyen áll, s ez az iparosodásnak köszönhető.
– Ám ez nem képzelhető el olyanfajta szakképzés nélkül, mely alkalmas arra, hogy kiszolgálja az itteni vállalkozásokat. Büszkeség, hogy van egy olyan szakképzési centrum és egy egyetem, akik figyelemmel kísérik az igényeket, ezeknek mentén indítanak képzéseket – hangsúlyozta.

Az eseményre ellátogatott Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára.
– Jelentősen előrelépett az egyetemek és a szakképzés teljesítménye az elmúlt években a megújult struktúrának köszönhetően. A szakképzésben már Európa-bajnokok vagyunk, de 2030-ra legyünk világbajnokok! Tízből hat magyar pedig minden évben vegyen részt valamilyen felnőttképzési programban – kezdte előadását.

Az államtitkár elmondta, hogy az elképzelések szerint 2030-ban Magyarország a világ huszonöt, illetve Európa tíz legjobb innovátorországa között lesz, egy hazai egyetem szerepel a világ top százas listáján, három pedig Európa legjobbjai között.
– Olyan teljesítményfinanszírozást akarunk megvalósítani a hazai felsőoktatás, innováció és szakképzés rendszerén keresztül, amely elősegíti a kutatások együttműködését a társadalommal és a gazdasággal. Olyan indikátorokat tettünk egyetemeink elé az oktatási, kutatási, innovációs, vállalati források bevonzására, amelyek gondolkodást, jövőt, oktatási, kutatási kiválóságot formálnak – emelte ki.

Beszélt arról is, hogy az innováció megújítását célzó Neumann János Program három kulcsszó köré szerveződik.
– Az első szegmens az asszociáció, ami a társadalom, a gazdaság, az egyetemek, a kutatóhálózatok összekapcsolása. A második a hatás, azaz a kutatás váltson ki gazdasági, társadalmi, intellektuális hatást - közölte. A harmadik elem pedig az eredmények mérése. Elmondta, a jelen komoly sikerei között van Karikó Katalin biokémikus és Krausz Ferenc fizikus Nobel-díja. Az európai feltörekvő innovátorok kategóriában elért siker, a globális innovációs raglistán a 33. helyre előrelépés, a gyártási csúcstechnológiában elért ötödik helyezés. - Immár tizenkét egyetemünk van a világ legjobb öt százalékában a két meghatározó ranglistát tekintve, 2018 óta 80 százalékkal nőtt a nemzetközi tudományos közleményeink száma, és megnégyszereztük a szabadalmakat – tette hozzá. A köszöntők után a résztvevők különböző előadásokat hallgathattak meg a szakképzés különböző területeiről. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában