Visszaváltás

Ó, azok a gyermekkori nyarak, a soha vissza nem térő idők, azok a kreatívak! Most ezekre a napokra emlékezem, olvasván a hírt, hogy jövő esztendő januárjától újból vissza lehet váltani az üvegeket, meg egyebeket a boltokban. Azokról a derűs vakációs, meleg nyári napokra emlékezem most, amikor a szülők már reggel hatkor beálltak a műszakba, a szünidős gyermekeiknek egy kis zsebpénzt hagyva a konyhaasztalon. Pont annyit, ami a közeli tejivóban elég volt néhány kiflire és egy kis kakaóra. Azok a fényes reggelek így indultak, de mi mindig vágytunk valami többre. Cukorkára, szelet csokoládéra, amik nem voltak mindennapos vendégek a magunkfajta háztartásokban. Szemléztük egymás otthonait. Tudtuk, hogy mindenhol akad egy-két sörös- vagy
borosüveg. Felmenőink luxusa volt fárasztó, a robotos nap után kinyitni egy sört, fröccsözni a szomszédokkal a meleg nyári estén. Vadászni kellett ezekre az üvegekre, hiszen nem mindenki volt olyan szerencsés, hogy rábukkanjon néhány kiürült, visszaváltható palackra.
Dél körül azután számot vetettünk, hogy ki mit képes beleadni a közösbe, abból milyen arányban részesül majd. Előfordult, hogy tíz forintot is sikerült a visszaváltásból előteremteni, s ez akkoriban maga volt a Kánaán. Csokipapírok zizzentek, cukorkazacskók nyíltak meg látszólag a semmiből. Szerettem azokat az üvegvisszaváltós éveket.  Vajon hova és miért tűntek el?

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)