Lámpások

Nagy tisztelettel és szeretettel gondolok e napokban azokra az óvodapedagógusokra, önkormányzatokra, civil szervezetekre, akik, amelyek megemlékeztek a Márton-napról. A vármegye számos településén szerveztek hangulatos, lámpás felvonulásokat, megvendégelve a falvak lakóit egy-egy szelet zsíros kenyérrel, forró teával. 

Így tettek Sirokban, Váraszón, Kerecsenden, Mátraballán, és még sorolhatnám. A fények, érkezzenek bárhonnan, minden korban, minden embernek útjelzők. Ha azokat a legkisebbek gyújtják meg, s kézen fogva vezetik társaikat a legködösebb novemberi nap estéjén, akkor van remény. A falvakban az óraállítás után már négykor alkonyodik, s a korán érkező sötétben a legtöbb embernek nincs hova menni, nincs kivel közösen eltölteni egy-egy estét. Nincsenek városi rikító neonfények, fényárban úszó kirakatok, az utcán is fűthető kávézók, no meg elegáns éttermek. 

A magyar kistelepüléseken, jobb híján, mindenki behúzódik a vackába, s tévét néz hajnalig. Nincs a régi könyvekből ismert közös kukoricafosztás, se a generációkat hajdanán összekötő névnapi köszöntő esték. A gyermekek a legtöbb helyről már régen elköltöztek, maradtak az öregek, pergetve a hosszúra nyúlt napok olvasóját, várva az elmúlásra. 

Az idei Márton-napi közösségi esték emlékeztetnek valami régire, szépre, igazán meghittre. Köszönet mindenkinek, aki tett azért, hogy újra megéljük az összetartozás örömét.