Centenárium

2023.12.02. 19:55

100 éves az orgona, Gyöngyösre érkezett az adományozó dédunokája

Éppen egy évszázada épült meg a ferences templom jelenlegi orgonája.

Szabó István

Kovács László bemutatja a gyöngyösi ferences templom orgonáját az érdeklődőknek az idei Orgonák éjszakáján

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Idén 100 éves a gyöngyösi Sarlós Boldogasszony ferences templom, vagy ahogy a városi köznyelv nevezi, a Barátok temploma orgonája. Kovács László, a templom kántora, karnagy, kórusvezető, orgonista arról beszélt portálunknak, hogy a korábbi orgonáról nincs túl sok adat. Annyi tudható róla, hogy viszonylag kicsi volt, és nem volt jó állapotban. A ferences atyák szerettek volna egy nagyobb hangszert építeni. Egyrészt azért, mert a régi orgona nem volt korszerű, másrészt azért, mert akkor is folyt a rivalizálás Gyöngyös és Eger között, hogy melyik a jelentősebb város, tette hozzá Kovács László.

– A nagy probléma a pénzszűke volt. Az I. világháború után járunk időben, a trianoni békeszerződés értelmében az ország nagyobb részét elcsatolták. Óriási infláció sújtotta az országot. A súlyos körülmények ellenére a gyöngyösi ferencesek mégis belevágtak egy orgona építésébe, ami meglehetősen kalandosra sikeredett, pedig akadt egy adománytevő is. Záborszki Zrubka Ferencről van szó, aki a Felvidékről származott, onnan költözött Gyöngyösre. Hatalmas szőlőbirtokai, borkereskedése révén gazdag ember volt – vármegyénk akkori harmadik legnagyobb adóját ő fizette. Az 50. házassági évfordulója alkalmából felajánlott a gyöngyösi ferences templom javára 400 ezer koronát, amely összeget aztán 500 ezerre emelt. 1921-ben megtörtént a szerződéskötés. Angster Emil,  a pécsi Angster orgona- és harmóniumgyár tulajdonosa Gyöngyösre utazott, és már akkor felhívta az atyák figyelmét, hogy minél előbb be kellene szerezni az orgonaépítés alapanyagait, mert hatalmas infláció várható. Javaslatára a templom orgonáját lebontották, azt az új elkészültéig egy harmóniummal helyettesítették, a sípokat pedig átadták a gyárnak – ismertette Kovács László.

– Ezután egy éven át nem történt semmi. A levelezésekből tudjuk, hogy a gyár a kialakult inflációs helyzetre hivatkozva több pénzt kért – az adománynak éppen a dupláját, egymillió koronát. A ferences atyák persze igyekeztek ellenállni, hivatkoztak a megkötött szerződésre, az abban rögzített árra. Még jogi úton is támadni akarták a gyár követelését. Végül is 1922-ben újabb szerződést kötöttek, és 1923-ra megépült az orgona, amelyet az év november 18-án szenteltek fel ünnepélyesen – foglalta össze a ferences templom orgonistája. 

Kovács László megmutatta a fennmaradt látványtervet is, amiből kiderül, a réginél jóval nagyobb orgonát tervezett Geyer József, korának jeles orgonaszakértője. Viszont a hangszer középső részén egy nagyméretű díszítőelem, illetve a pozitívmű megépítése is elmaradt végül. Az is kiderül a korabeli levelezésből, hogy sorra csökkent a regiszterek száma is a tervezés során, s bár gondolkodtak a bővítésről pár évvel később, az végül elmaradt, mert mindig másra kellett az erre szánt pénz. A kántor érdekességként említette, úgy tervezték meg az orgonát, hogy később a levegőt bele termelő elektromos motor beépítésére is alkalmassá váljon – ebből az feltételezhető, hogy a múlt század 20-as évei elején még nem volt bevezetve az áram a templomba, vagy a hálózata még nem bírta el az orgonamotort. 

– Bár van adatunk korábbi javításról, az orgona állapota a 2000-es évek elejére már eléggé leromlott. A Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. vette kezelésébe, teljesen elbontották, kibővítették, az épüléskor kapott 15 regisztert 22-re bővítették. Teljesen új vezérlést, játékasztalt kapott ekkor. Aztán 20 év múlva szembesültünk azzal, hogy az orgona fölötti menyezet is pereg, de pályázati forrásból sikerült renoválni. Süveges István orgonaépítő több ütemben az orgonát is felújította ekkor, és mára újra a régi pompájában tündököl a hangszer. Az orgona megépülésének centenárium alkalmából novemberben a Zeneakadémia Egyházzenei Tanszékének tanárait és növendékeit hívtuk meg szereplésre dr. Merczel György karvezető irányításával, és felléptek a mi kórusaink is. Közösen énekeltünk el egy misét, majd a növendékek és jómagam adtunk egy koncertet az orgonán. Rá egy hétre a Musica Mansueta kamarazenekar és a gyöngyösi születésű dr. Németh Zsuzsa orgonaművész adott elő egy szép orgonaverseny, majd a művésznő koncertet is adott. Mindkét alkalmat nagy érdeklődés kísérte a közönség részéről. Külön érdekessége volt az orgona 100. születésnapi eseményének, hogy nálunk járt az egykori adományozó dédunokája, Völgyi Béla Tibor is – összegezte Kovács László.

A közelmúltban a Miskolcon élő Völgyi Béla Tibor zenész a Boon.hu portálon, Hajdu Mariann cikkében elmondta: dédapjának, Záborszki Zrubka Ferencnek hatalmas háza volt Gyöngyösön.

– Édesapám már Gyöngyösön született, nagyapja, azaz a dédapám viszont a Felvidéken, a lengyel határ közelében. Borászkodtak, nem messze volt tőlük a borút, így annak mentén juthatott ő is a Heves vármegyei városba. Ami biztos, hogy 1871-ben nősült, vagyis az 1848-as forradalom környékén születhetett. Nem volt tehetős a családja, de ő szorgalmas munkával mégis meggazdagodott, olyannyira, hogy Gyöngyösön már a vármegye 3. legnagyobb adófizető polgára volt – mesélte a lapnak a zenész dédunoka. Mint mondta, a dédapja felépített egy birodalmat, tekintélyes szőlőbirtokkal, borászattal.

– Az I. világháborúban ott maradt dédapám szeme fénye, az egyetlen fia. Teljesen összetört. Előtte is élénk istenfélő volt, de a történtek után az egyház felé fordult, az lett a mindene. Ilyen körülmények között döntött úgy Záborszki Zrubka Ferenc, hogy aranylakodalma alkalmából félmillió koronát adományoz az orgona megvásárlására. Ahogy idősödik az ember, egyre többször előjön, hogy kik voltak az ősei, honnan származik, mik a gyökerei. Sokszor jutnak eszembe a történetek, amiket apám mesélt. Egyik hétvégén aztán beültünk a feleségemmel az autóba, és elutaztunk Gyöngyösre, eljutottam a templomba is, láttam az orgonát. Aztán a hangszer 100. születésnapjára meghívást is kaptam – emlékezett vissza Völgyi Béla Tibor a Boon írásában.








 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában