Mézeskalács

A mézeskalács készítése nem magányos műfaj. Jó esetben kell hozzá egy család, kicsi gyermekekkel, akik a szülőkkel töltött minden percet ajándékként élnek meg. Az óvodások még élvezik a közös sütögetést, díszítgetést. Ha már kamaszodnak, akkor már nem biztos, hogy beállnak a karácsonyi sütikészítő csapatba. Nem gond, hadd lépkedjenek azokkal, akik most a legfontosabbak. 

Ha a gyerekek kirepülnek, netán eltávolodnak a családtól, a mézeskalácssütést akkor sem szabad elengedni. Mindig van egy-két barát, netán szomszéd – kell, hogy legyen –, akivel elbohóckodsz egy-két órán át. Az adventi mézes elkészítése ugyanis különleges alkalom. Alkalom arra, hogy elővedd a szekrény mélyéről az anyósodtól megörökölt, megkopott fémformákat, amiket anno ő is az anyjától örökölt. Előkerül hát az a maszatos recept is a sütikönyvből, ami hosszú kísérletezés után tutira bevált. Az ebből készült sütemény azonnal puhul, hosszan eláll, kifogástalanul illatozik. A sütés közben érzett illatoktól pedig észrevétlenül bújnak elő azok a régi emlékek, arcok, nevetések, amik, akik nélkül nem lennél ma az, aki vagy. 

Mézeskalácsot sütni decemberben kötelező! Én ezt a nemzeti alaptanterv részévé tenném. Idén egyedül gyúrtam be a tésztát, de a reményt is beledolgoztam képzeletbeli fűszerként, ami hitem szerint karácsonykor hazaterel mindenkit, akit szerettem, akit szeretek. A lényeg ugyanis nem a fűszerekben, hanem a lélekben lakozik. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)