Aranyhegy

2024.01.15. 14:12

Megmérgezték, de túlélte az üzletember, aki szerdán Egerben tart előadást

Varga István a készpénz-használatról tart előadást Egerben. Az üzletember a Ripostnak mesélte el, hogy megmérgezték, a Börzsönyben pedig 500 milliárd eurónyi arany van.

Heol.hu

Varga István töretlenül hisz a börzsönyi aranyban

Forrás: Ripost

Hun Fokos Szövetség Hagyományőrző Egyesület Eger szerdán 6 órakor az egri Civil Házban a készpénz kivezetéséről tart előadást – közölte dr. Pócs Alfréd, a szövetsé tagja illetve egri önkormányzati képviselő hétfőn sajtótájékoztatón. A képviselő elmondta, az egyik elaóadó Varga István üzletember lesz.

A közgazdász és villamosmérnök végzettségű Vargával nemrégiben a ripost közölt egy anyagot, melyben arról is szó esett, hogy halálhírét keltettét a férfinak.

„Bevallom, egy évvel ezelőtt lett volna rá esélyem, hogy meghaljak. Valahogy patkányméreg került a szervezetembe. Az a meggyőződésem, hogy valaki szándékosan próbált megmérgezni, de ezt bizonyítani nem tudom, ezért rendőrségi feljelentést sem tettem.”– mondta a Ripostnak a vállalkozó. Azt mondta, épp egy fogadáson vett részt, ahol kért egy korsó barnasört. Mikor az italba belekortyolt, érezte, hogy furcsa az íze.

„Nem is ittam meg az egészet, de mikorra a feleségemmel hazaértünk, már nagyon rosszul voltam. Brutális gyomorrontást kaptam, és hánytam. A feleségem ájultan, az illemhelyem talált rám. Szerencsémre orvos, ezért tudta, mit kell tennie, de persze a mentőket is értesítette. Beszállítottak a kórházba, ahol napokig intenzív osztályon ápoltak – árulta el az üzletember. A Ripost rákérdezett, hogy kinek állhatott érdekében megölni, de csak annyit mondott: pontosan tudja, de bizonyíték híján senkit sem kíván megnevezni.

Mint arról a Bors korábban beszámolt, a Hun-Bányászati Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Kft. tulajdonosa azt tervezi, hogy kitermeli a szerinte a Börzsönyben szunnyadó aranyat és ezüstöt, amiből a magyar államadósságot is vissza lehet fizetni. Úgy véli, hogy Magyarország harmadik legmagasabb hegysége 500 milliárd euró értékű nemesfémet rejt, amit 35 év alatt lehet kitermelni. A feltaláló érvelése szerint a Börzsöny egy vulkanikus hegység, melyben a földtörténelem során több száz kitörés történt, melyek során rengeteg aranypor felhalmozódott a vulkanikus iszapban az 500 méteres, bányászható mélységig.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában