A hősök emlékezete

2024.02.11. 17:14

A Kitörés Napjára emlékeztek a Dobó téren

Megemlékezést tartottak a Mi Hazánk Mozgalom egri szervezetének szervezésében vasárnap délután a Budavári Kitörés évfordulója alkalmából. A résztvevők – a HImnusz eléneklését követően megkoszorúzták a Dobó téren, a Szent Hedvig Kollégium falán lévő emléktáblát, s mécseseket is gyújtottak a hősök emlékére.

Sike Sándor

Dr. Pápai Ákos, a Mi Hazánk Mozgalom vármegyei elnöke és önkormányzati képviselője a megemlékezésen

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Bognár Ignác, a Mi Hazánk egri elnöke a rendezvény kapcsán portálunkat arról tájékoztatta, hogy idén fokozott jelentősége van az emlékezésnek, azon szégyenletes események után, ami egy évvel korábban az ünnepséget követően a fővárosban történt. Közölte azt is, hogy bár szervezőként a Mi Hazánk szerepel a meghívókon, valójában – függetlenül attól, hogy ki, ki melyik szervezethez tartozik – a jobboldali konzervatív tábor egri képviselői rendezvényéről van szó.

Az eseményen Szíki Károly idézte fel a Kitörés Napjáról egy túlélővel korábban készült interjúját, majd Juhász Szabolcs, a Történelmi Lovagrend és a Hun Fokos Szövetség tagja szólt a hallgatósághoz. Beszédében felidézte mindkét múlt századbeli világháború történéseit, és felhívta a figyelmet azokra a hősökre, akik a legdrágábbat, az életüket áldozták a hazájukért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában