Kampány

2024.02.19. 13:46

Gyermekvállalásra buzdít plakátokon a Mi hazánk

A Mi Hazánk politikusai tettek közzé társadalmi célú hirdetéseket, hogy gyermekvállalásra buzdítsák a párokat. A szülővé válás élményeiről szóló egri sajtótájékoztatójukon szóba került, hogy még mindig sok az abortusz, meg kellene előzni az újszülött-gyilkosságokat. Akik úgy látják, anyagi okok miatt nem kellene gyereket vállalni, azokból a baba születése kihozza azokat a képességeket, hogy megteremtsék a gyereknevelés gazdasági feltételeit.

Gyermekvállalási kampányt indított a Mi Hazánk, a következő hetekben az Anya-Ország Alapítvány anyává válási kampányával találkozhatnak az emberek. Dr. Pápai Ákos, a párt egri politikusa hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, a férfiaknak is nagy kaland az apává válás, ők is fejlődnek azáltal, hogy meg kell válaszolniuk a gyerekek kérdéseit. De a nők anyává válásukkal új képességekre tesznek szert, nem tudni, hogy alvás nélkül hogyan vezetik még a háztartás is. Pápai szerint a cél a népesedési fordulat elérése.

A sajtótájékoztatón Téglásy Imre, az Anya-Ország Alapítvány alapítója, az Alfa Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a termékenység közös ügy, és szerinte az elmúlt kétszáz évben Európa hadat üzent ennek. Beszélt az abortuszról, amelyet miatt az elmúlt fél évszázadban világszerte két és fél milliárd magzat nem született meg. Magyarországon a művi terhességmegszakítás 1956-os legalizációja óta hatmillió kisgyermeket nem engedtek megszületni. Téglásy Imre szerint termékenység kultusz helyett termelékenység kultusz jött létre, a férfiakból robotot csináltak, munkájukat nem az életért áldozzák föl, és a nőket is karrierre biztatják. A 12 gyerekes életvédő aktivista szerint a Bibliában is azt írták, szaporodjatok és sokasodjatok. Úgy látja, ó, hogy a határon túli magyarság is még inkább a nemzet része lett a kiadott útleveleknek köszönhetően, s közös sorban osztozunk. Ugyanakkor a nemzetet gyarapítani kell azzal is, hogy engedik megszületni és személyiséggé válni azokat a magzatokat, akiknek még nincs hangjuk. Téglásy szerint évente 20-25 ezer abortusz történik Magyarországon a hivatalos statisztika alapján, de ebben nincsenek benne a külföldön elvégzett beavatkozások, illetve tablettával történő terhesség megszakítások, amelyekről úgy véli, veszélyek lehetnek az anyákra is.

Téglásy Imre kifejtette, 27 éve dolgoznak azon, hogy megszülessenek az elvetetni kívánt gyerekek és elsősorban arra törekszenek, az édes szülők neveljék föl őket, de segítenek örökbe fogadásban is. Ezáltal 300 magzatot mentettek meg. Igyekszenek javítani az anyák, családok szociális helyzetén, vagy anyaotthont biztosítani, esetleg babakelengyével támogatni. Beszélt a nevelőszülőségről is, ahol tiltják szoros érzelmi kötődést a nevelt gyerekekhez., ezáltal az érzelmi senki földjén rekedhetnek a gyermekek. Tavaly emelkedett az örökbe fogadások száma. úgy véli, az 1,6-os európai termékenységi mutató kevés, és nem megoldás más kontinensről bevándorló, más kultúrájú emberek befogadása, inkább a saját populációt kell fenntartani.

Ugyanakkor a mélyszegénység tovább mélyül. Sokan állnak sorba azért, hogy szülők legyenek, s köszönik a védőnőknek, hogy jelzik a problémás terhességeket. A krízisbe került anyák súlyos kommunikációs űrrel szembesülnek és évente 6-10 anya öli meg újszülöttjét. Téglásy Imre szerint nagy a látencia, akár tízszer ennyi újszülött gyilkosság is történhet, a börtön nem megoldás, ezeket az eseteket megelőzni kellene.

Dr. Pápai Ákos elárulta, ügyvédként számos nehéz családi helyzettel találkozik. Azt tapasztalja, hogy gyermekáldás után a férfiaknál is fokozódnak a képességek például gazdasági téren is, olyan helyzeteket is megoldanak, amilyeneket korábban nem tudtak. Pápai szerint vannak olyan közgazdasági kutatások, amelyek szerint ahol több a gyermekes 20-40 éves ember, ott növekszik a gazdasági teljesítmény, az elöregedő társadalmakban pedig idővel csökken.

Téglásy Imre a GDP-vel kapcsolatban azt mondta, nem az életszínvonal, hanem az élet színvonala számít, ő úgy látja, ahol több gyerek születik, ott ez utóbbi magasabb.

A sajtótájékoztatón szóvá tették, hogy a társadalmi célú hirdetésüket ne közölte a Képmás Magazin, mert az sértené a gyermektelen családokat. Egerben egyébként előfizetést kapnak az újságra az újszülöttek szülei, Bognár Ignác szerint azonban ezek után inkább mosható pelenkával, vagy mással kellene segíteni az egri családokat.

A sajtótájékoztatón szóba kerültek a lombikbébi programok is, Pápai Ákos szerint a hazai hálózat államosítása óta csökkent a hatékonyság és a felügyelete lemondott köztársasági elnök családtagjához került. Téglásy Imre úgy véli, a program eredményessége 30 százalékos és a nők is megszenvedik a kezeléseket, sok babát el is veszítenek. Szerinte sok olyan pár fogad örökbe, akiknek a lombikprogram nem sikerült.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában