Büdzsé

2024.02.26. 07:08

Gyöngyössolymoson elfogadták az idei költségvetést

Asztalos Miklós polgármester szerint nehéz küzdelem és sok kompromisszum árán született meg a döntés.

Szabó István

Saját forrásból több felújítást, beruházást tervez idén a gyöngyössolymosi önkormányzat

Forrás: Czímer Tamás / Heves Megyei Hírlap

Gyöngyössolymoson szerdán nehéz küzdelem és sok kompromisszum árán, de egyhangú, 6 igen szavazattal elfogadta a képviselő-testület a település 2024. évi költségvetését, tájékoztatta portálunkat Asztalos Miklós polgármester. 

– Saját forrásból több felújítást, beruházást tervezünk idén. Ezek között szerepel urnafal vásárlása a temetőbe, a templom, illetve a művelődési ház csapadékvíz-elvezetésének, továbbá a településbelső rendezésének tervezése. Út-, valamint járdafelújítás lesz, egyelőre konkrét szakaszok nélkül. A tervek között szerepel a bölcsőde ablakcseréje, az orvosi rendelő beázásának megszüntetése, a művelődési ház belső festése és parkettacsiszolás, a fogorvosi rendelő szekrényeinek renoválása. Megvalósítás előtt áll a település virágosítása és az önkormányzat informatikai fejlesztése. Reméljük, hogy pályázati források is rendelkezésünkre fognak állni, s a felsoroltakon kívül még több beruházást tudunk majd ezáltal megvalósítani – részletezte Asztalos Miklós.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában