Kiváltság

Jobb kapni, mint adni – tartja az általánosító közhely, ami állítólag a gyarló kisember (esetünkben tömeg) gondolatvilágába ad betekintést, és egyesek szerint legalább annyi igazság rejlik benne, mint abban, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb. Szerintem – és reményeim szerint is – mindez azonban finoman szólva is hablaty, mert ha így volna, nemcsak a bokszolókat vehetnénk le a sakktábláról (kövér kis képzavar, ugye…?), hanem a jó szándékot is.

Azt senki nem vitatja, hogy vannak, akik lehajolnak minden fillérért, miközben szenvtelenül lépnek át a kéregető kalapján, de ha körülnézünk, szerencsére sok olyan embert is látunk, akik nem restek azért szegezni tekintetüket a járda felé, hogy felemeljék a felemelésre szorulókat. Ha pedig valakik egész életüket az utóbbinak szentelik (a kifejezés szótöve nem jár messze a csendes megdicsőüléstől), az már jóval több mint akarat kérdése.

Ezer példát tudnánk mondani, kezdve a harmadik világbeli missziók tagjaitól a hétköznapi névteleneken át bizonyos orvosokig. Mivel mostanság főként az utóbbiakkal köt össze sorsom, képet kaptam arról is, amit korábban legfeljebb kívülről láttam. Nem állítom, hogy sokkal közelebb kerültem világukhoz, ami számomra továbbra is ugyanolyan misztikus, miként régen, viszont újabban már nemcsak a tudásuk nyűgöz le, hanem az is, ami közülük sem mindenkinek adatik meg. S amire talán a legjobb szó az, hogy kiváltság.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock)