Osztottak, szoroztak, győztek

2024.02.16. 09:07

Országos első helyen az egri gimnazisták

Az Egri Dobó István Gimnázium tanulói minden évben eljutnak a Dürer verseny miskolci országos döntőjébe. Idén pedig győzelemmel zárt a csapat.

Hornyák Réka

Lezárult az idei, 17.országos Dürer matematika-, kémia- és fizikaverseny. Az Egri Dobó István Gimnázium 11. osztályos tanulóinak eredményét osztotta meg Facebook oldalán a gimnázium.

Kovács Dóra Viktória 11.B, Sütő Áron 11.A és Verba Dániel 11.A osztályos tanulók képviselték az iskolát
Kovács Dóra Viktória 11.B, Sütő Áron 11.A és Verba Dániel 11.A osztályos tanulók képviselték az iskolát
Forrás: Egri Dobó István Gimnázium - hivatalos oldal/Facebook

A megmérettetésen magyar nyelven tanuló középiskolás diákok vehetnek részt, 3 fős csapatokban. Idén február 9-11 között zajlott a háromnapos verseny. Mint írják, az első napon kifejtős feladatokkal kellett megbirkózniuk a versenyzőknek, a második napon pedig egy váltó versenyen kellett remekelniük, miközben számos érdekes matematikai játék, fejtörő, kvíz és akadályverseny késztette gondolkodásra őket. Mint írják, gyűltek a Dürer dollárok, melyet a licitboltban költhetett el a csapat. 

Az Egri Dobó István Gimnáziumot idén, Kovács Dóra Viktória 11.B, Sütő Áron 11.A és Verba Dániel 11.A osztályos tanulók képviselték, akik végül a legjobbnak bizonyultak a versenyen. A Dürer döntőből így országos I. helyezést hozták el. 

A tehetséges diákok felkészítő tanárai az iskola matematika és fizika szakos tanárnői, Bárányné Rum Györgyi és Tamasiné Veres Zsuzsanna. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában