2024.03.10. 18:33
Ötven év után követel magának helyet a szilvaorrú keszeg a Tisza-tóban
1973 és 2021 között nem észlelték a szilvaorrú keszeget a Tisza-tóban. 2021 óta azonban több alkalommal is előkerült.
2022. május 30-án ivadékvizsgálatot folytattak a Tiszafüredi-Holt-Tisza egyik öblében, ahol egy szilvaorrú keszeg akadt hálóba, amelyet a kiskörei duzzasztómű üzembe helyezésétől (1973) a Tisza-tóban még csupán egy alkalommal, 2021-ben észleltek, de akkor is a folyómeder egy sodrottabb szakaszáról került elő – írja a Pecaverzum.
A szilvaorrú keszeg aztán december elején egy másik, szokatlannak mondható élőhelyen is felbukkant, amikor a Horthy-csatorna csendesítő műtárgyába szorult halakat mentettek Tiszaörvényen. A Magyar Haltani Társaság (MHTT) oldalán most újabb észlelésekről számolt be Juhász Máté halkutató.
Mint írják, a szilvaorrú keszeg a közepes és nagyobb folyók gyorsabb, dombvidéki szakaszain gyakori, a Tisza-tó lassú, duzzasztott vizében viszont az utóbbi időkig kifejezetten ritkaságnak számított. 2023-ban Sarudnál – a tározótér nyugati szélén áramló Kis-Tisza közelében – újabb két példányt sikerült fogni a törpeharcsa szelekciós halászatához használt apró szemű varsákkal. A lelőhelyek hínárfélékkel gazdagon benőtt, iszapos medrű állóvízi környezetében az erősebb szelek és az áradások időszakosan gyenge áramlást alakíthatnak ki, talán ez tarthatta helyben ezeket a halakat, amelyek a számukra szokatlan élőhely ellenére is jó kondícióban voltak.
– Elképzelhető azonban, hogy a folyóvízi állomány erősödése is ott lehet a hasonló megfigyelések gyakoribbá válásának hátterében – vonta le a köveztetést Juhász Máté.