Fészkelés

2024.03.10. 11:20

Széncinege a postaládánkban: mit tegyünk, hogy megóvjuk?

Gyakori Hevesben is, hogy levél helyett széncinege landol a postaládánkban. Mi tehetünk a postaládánkba költöző széncinege ügyében? A cinegefaj védelmében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ezt tanácsolja.

Barta Katalin

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) címére minden évben érkeznek bejelentések postaládában fészkelő széncinege problémájáról. A megfigyelések alapján a jelenség országosan általánosnak, sőt gyakorinak tekinthető és idén először márciusban lehet számítani rá, ezt követően a viselkedés a nyár második feléig is előfordulhat - tudatta portálunkkal Orbán Zoltán, az egyesület szóvivője, aki a megoldásokra is felhívta a figyelmet.

A postaláda biztonságosnak tűnik a széncinege számára.
A postaláda biztonságosnak tűnik a széncinege számára.
Forrás:  Shutterstock

Közleményében azt írta, a postaládákba épült fészkeket a bedobott küldemények veszélyeztetik, ezért érdemes a megoldási lehetőségekről beszélni.

A madarak beköltözése billenőajtóval fedett bedobónyílású levélgyűjtővel, ezzel párhuzamosan pedig a környékre kihelyezett, megfelelő minőségű „B” típusú mesterséges odúkkal előzhető meg. Amennyiben a cinegék már beköltöztek, a postaláda rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények veszélyeztetik a madarakat. Ilyenkor a kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapnyi időtartamára szereljünk fel alternatív levélgyűjtőt a madarak által elfoglalt mellé, illetve függesszünk ki egy tájékoztató kiírást is a postás számára.

A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel. Sikerének hátterében többek között változatos, a klasszikus rovartáplálék mellett meglepően nagy zsákmányfajokat (törpedenevérek és énekesmadarak, elhullott nagyvadak tetemei, nagyobb ragadozómadár elejtett pocok zsákmánya) is tartalmazó tápláléklistája áll.

Évente több fészekaljat is nevelhet, az utolsót akár késő ősszel. Szaporasága annak is betudható, hogy a más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe is képes beköltözni.  Utóbbira az egyik leggyakoribb példa a postaláda, de találták már fészkét kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben, utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is.

Előfordul, hogy nem a fészkelőhely, hanem a fészekanyag furcsa, például amikor a széncinege teniszlabda bolyhos külső burkolatát tépkedve jut építőanyaghoz.

A „techno”-fészkelés hátterében az áll, hogy a széncinege a többi cinegefajhoz képest kevésbé ragaszkodik a magasan levő fészeküregekhez. Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt.

A Magyarországon elterjedt, hagyományos postaládatípus a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthető. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában