Pünkösdi Tor-túra

2024.05.18. 17:25

A legjobb házias étkek versenyeztek Egerszalókon

Összesen 10 főzőcsapat, 13 különleges étellel várta az Egerszalókra látogatókat. Akadtak igazi hazai, családi receptek de nemzetközi ízek is.

Szabadi Martina Laura

A legjobb háztáji étkek versenyeztek Egerszalókon

Forrás: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

– Most, hogy a piactér második üteme is elkészült remek környezetben készülhettünk hagyományos, lassan kétévtizedes pünkösdi rendezvényünkre – mondta Varga István, Egerszalók polgármestere. Elmondta, a kezdettekkor még rengeteg vendégház is csatlakozott a rendezvényhez, most 10 helyen főznek a faluban egymásnak és a turistáknak, a barlanglakásoktól a falu két széléig sütöttek-főztek. A szakmai zsűri ilyenkor végigjárja az összes helyszínt és végigkóstolja az étlapot. A zsűrit idén Baráth Zoltán és Tóth Levente színművész valamint Varga István polgármester alkotta. Baráth Zoltán ismertette is a szokatlanabb, különleges ételeket, akadt eredeti olasz recept alapján készült lasagne, volt halász halászlé és kajmak, de kemencében, sárgarépával tűzdelt káposztaágyon sült sertéscsülök is kóstolhattak, a helyi Trófea vendéglő külön készült erdélyi, vajdasági és felvidéki ízekkel.

Az ételek mellé kísérőprogramok is jártak, a település főterén napközben betyártanyává vált: itt volt ugyanis a népi játszótér, de volt kézműves sarok és vásár is. Felléptek a helyi hagyományőrző együttesek vagyis a Rozmaring Asszonykórus, a Borvirág Férfikórus akikkel a Tekergő Zenekar muzsikált. Szintén fellépett Mujahid Zoltán és a Gonda Music Band valamint Gonda László és tanítványai és a Többsincs Néptáncegyüttes. Délután a fő téren a Level Up Dance Group ás a TabaDance adott műsort.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában