Ügyfélszolgálat

2024.05.27. 10:38

Májusban is járja a vármegyét a kormányablakbusz, mindenhová eljut

Mind a hét járásba eljutnak.

Molnár Helga

Mozgó kormányablakbusz

Forrás: Nagy Norbert/Fejér Megei Hírlap.

Heves vármegye mind a hét járásába eljutnak májusban a kormányablakbuszok. A mobilizált ügyfélszolgálatok 25 települést keresnek fel, hogy az ott élők helyben, utazás nélkül tudjanak ügyeket intézni – írja a Heves Vármegyei Kormányhivatal.

Május 28-án Poroszlón, Tarnamérán és Boconádon, május 29-én Kisnánán, míg májusban utoljára, 30-án Szarvaskőben, Hevesvezekényen és Kömlőn lehet a busszal találkozni.

A Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálat vagy „kormányablakbusz” egy ügyintézésre felszerelt kisbusz, amely előre meghatározott időpontokban elérhető olyan településeken, ahol nem működik állandó jelleggel kormányablak. A Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálatokon az ügyfelek elintézhetik a kormányablakokban elérhető ügyköröket, benyújthatják kérelmeiket hatósági ügyekben, illetve tájékoztatást kaphatnak az eljárás menetéről. Többek között személyazonosító igazolvánnyal, lakcímkártyával, útlevéllel, vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyintézésre, ügyfélkapu regisztrációra is lehetőségük van.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában