Az első naptól az utolsóig harcoltak

A Württemberg huszárok egyik százada tért haza elsőként és kilenc százada tette le utoljára a fegyvert az 1848/49-es forradalom és szabadságharc végén.

Bemutatták Egerben is Horváth Béla A 6. (­Württemberg) huszárezred az ­1848–49-es magyar szabadságharcban című könyvét. A mezőfalvi, de anyai ágon bükkszenterzsébeti származású szerző szerint a huszárezredek közül a hatodik vett részt a legtöbb győztes csatában, valamint kapta a legtöbb kitüntetést a szabadságharc alatt. Bár tagjait leginkább ­észak-tiszántúli katonák alkották, van egri kötődésük is. Az ezred második századának parancsnoka ugyanis Lenkey János volt.

– A tizenkét magyar huszárezred közül tíz tért haza, kettő Itáliában harcolt. A Württembergek Galíciában tartózkodtak, amikor kitört a forradalom, de a kormány kérésére sem cserélték ki a külföldön állomásozó magyar csapatokat az itt lévő külhoniakkal. Havonta mozgatták a századokat, nehogy összebarátkozzanak a lengyelekkel, s a hírekről is alig-alig értesültek. Lenkey azonban megosztotta az itthonról érkező leveleket velük, így azt is, hogy a Délvidéken harcok folynak. A határhoz Lenkey csapata volt a legközelebb, bár a szökés idején már nem ő volt parancsnok – mondta el Horváth Béla. Az altisztek és a legénység egy napi szervezés után, május 28-án, vasárnap este indultak útnak, vezetőnek Fiáth Pompejus főhadnagyot kérték föl. A 133 lovas 23 óra alatt tett meg 120 kilométert az első magyar városig, Kőrösmezőig. Történetüket – másokkal egybegyúrva – Sára Sándor is földolgozta a Nyolcvan huszár című filmjében. Persze Lenkey százada jóval simábban tért haza, nem ütköztek ellenállásba még a határon sem.

Lenkeyt felettesei küldték a csoport után, hogy büntetlenséget ígérve rávegye őket, forduljanak vissza. A kapitány félúton érte utol a csapatot, de hiába könyörgött nekik, térjenek vissza.

– Amit én boncolgattam a könyvben, hogy milyen indíttatásból jött ő haza? Mi vitte rá, hogy elvállalta a vezetésüket ő, akit előzőleg leváltottak huszártiszti beosztásáról? Hiszen a huszárok után ment és hű fiai letartóztatták, ez pedig nagy sebet ütött a lelkén. Háromszor próbálta megfordítani őket, de ellenkeztek. Amikor Kőrösmezőn megkérték az altisztek, hogy már itthon vannak, vegye át a vezetést, akkor zokogott. A XIX. században a marcona huszárok még mertek sírni. A lelkére hatottak: „apánk, maga nélkül szétszéledünk, mi lesz velünk? Azért jöttünk haza, hogy a hazát szolgáljuk, amikor bajban van.” Ez szíven ütötte őt, hiszen ő is erre törekedett. A legfontosabb tanulság tehát, hogy a hazaszeretet miatt vállalták a szökést és ezért nagyon megszenvedtek. A saját ezredüktől szidalmat, lenézést kaptak, nem akartak velük harcolni, mert megszegték a katonai esküt, a legfontosabbat, a zászlóra letettet – fejtette ki Horváth Béla.

A hazaszeretet végül bocsánatos bűn lett a hadbíróság előtt, bár a századot „büntetésből” a Délvidékre küldték harcolni. Itt halt meg 1848 ­augusztusában Fiáth ­Pompejus is, elsőként a századból. Előre megérezte halálát.

A Württemberg huszárok további hét százada már hivatalosan jött haza, de az első századnak nem bocsátottak meg, a legénység fele végül más ezredekben szolgált tovább, az új Hunyadi (ennek parancsnoka lett Lenkey) és Bocskai ezredekbe jelentkeztek.

A Württemberg huszárok a továbbiakban főleg a nyugati határszélen harcoltak, a tavaszi hadjáratban elterelő hadműveletekben vettek részt. Két századuk Dévánál és Zsibó­nál, a tartalékszázad Világos környékén tette le a fegyvert. A Württemberg huszárezred utolsónak adta meg magát, hiszen kilenc századuk ott volt október 3-án a komáromi erődben is. Érdekes, hogy még a helyszínen próbálták őket visszacsalogatni az újonnan felállított hatodik huszárezredbe, de közülük senki sem jelentkezett. Gróf Johann Nobili altábornagy kérdezte is Klapka Györgyöt, vajon mivel tudtak az urak egyszerű emberekbe annyi hűséget, kitartást önteni, mi hajtja őket? A válasz egyszerű volt: a hazaszeretet.

Szakdolgozatoktól a könyvírásig

Horváth Béla a könyv megírásáról elmondta, a szombat­helyi tanárképző főiskolán végzett 1980-ban, s a szakdolgozati témák közt szerepelt Hertelendy Miklós huszár ezredes életútja. Aztán az ELTE-n folytatta a témát, az ezred történetét szerette volna megírni, de csak 1848 októberéig jutott vele, így is több mint száz oldal lett. Ezután meg szerette volna írni a teljes sztorit – a huszárezredeinek történetét megírták még az ­1890-es években, de az 1848–49-es ­időszakot nem – ám tanári munkája mellett erre nem jutott ideje. Végül 2011-es nyugdíjazása után folytatta a kutatást és az írást is. A huszárok mellett másik szerelme a korai magyar történelem, a honfoglalás, azzal járja az országot.

Tóth Balázs