MEZŐTÁRKÁNY

2017.08.17. 16:34

Figyelnek a hátrányos helyzetű lakosokra

Mezőtárkányban nagy gondot fordítanak a minél szélesebb körű közfoglalkoztatásra. Már azt is tudják: szeptember 22-én és 23-án ott lesznek Budapesten az Országos Közfoglalkoztatási Kiállításon. Hogy lesz mit bemutatniuk, az nem is kétséges.

Juhász Henrietta

Sok mindenre lehet büszke a település, s ezek közül az egyik egyértelműen az, amit a közfoglalkoztatással elértek – a töretlen tenni akarásnak köszönhetően. Tóthné Szabó Anita polgármester asszony is büszkén számolt be azokról a területekről, melyeken közfoglalkoztatott embereket tudnak alkalmazni, bevonni a munka világába, ezáltal pedig emelni az életszínvonalukat.

Az egyik ilyen a mezőgazdaság területe, aminek része a gabonatermesztés, de van ötven sertés és – új elemként – számos naposcsirke is, amiket gondozni kell. Hasznos tevékenység a kerítésdrótfonat-gyártás is, de a településen működő asztalosüzem, a varroda, a kosarakat, szőnyegeket árusító kézműves bolt is mind-mind alkalmasak arra, hogy munkát biztosítsanak a munkakereső helyieknek.

A környezetben is akad tennivaló: gondot fordítanak az illegális hulladéklerakók felszámolására, a belvíz elvezetésére, a közutak és földutak javítására is. Ugyanitt említhetnénk még a karbantartók és köztisztaságért felelősek csoportját is, akik szintén sokat tesznek a településért.

Mindezek mellett a szociális és gondozómunkára is odafigyelnek a település vezetői. Nem véletlen tehát, hogy Mezőtárkány nemcsak az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításra kapott meghívást őszre, hanem ott lesz szeptember 22-én és 23-án az Országos Közfoglalkoztatási Kiállításon is.

Sertést is tenyésztenek a közfoglalkoztatás keretében Fotó: Korsós Viktor

Jelenleg százhúszan vannak, akiket ilyen formában foglalkoztatnak, s a nagy létszám mellett nem elhanyagolható az sem, hogy ezt milyen széles körben, milyen tevékenységekben végezhetik a foglalkoztatottak. A jó mintákat és az elkészült termékeket tehát a településnek szeptemberben lehetősége lesz bemutatni a kiállításon a Vajdahunyad várában.

Javuló utak

Mezőtárkány pályázaton nyerhet támogatást külterületi földutak javítására, mezőgazdasági gépbeszerzésre – utóbbit Besenyő­telekkel közösen. E gépek arra is alkalmasak lesznek, hogy a további, javításra váró utak rendbetételéről maguknak gondoskodjanak a helyiek, a meglévő, már jobb minőségű utakat pedig szintén karbantartsák.

Biztos kezdet gyermekház épülhet

Mezőtárkányban valóban széles körben gondoskodnak azokról az emberekről, akiknek hátrányos helyzetükkel, nehéz életkörülményeikkel is meg kell küzdeniük. A közfoglalkoztatás támogatása mellett – melyről már beszámoltunk – a biztos kezdet gyermekház létrehozására is folyhat a pályázatból. Ezt egy önkormányzati ingatlanban képzelték el. A gyermekházba 0-3 éves korú gyermekek és szüleik kapnának szakirányú segítséget olyan védőnőtől és családsegítőtől, akik állandó alkalmazottjai lennének a gyermekháznak.

Ám a szakmai tanácsadás mellett az élet apró örömeire: közös főzésre is lesz lehetőségük a biztos kezdet gyermekházban, ahogy különféle, helyben megtalálható készségfejlesztő játékokkal is játszhatnak majd a szülők gyerme­keikkel.

Juhász Henrietta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában