Sajnovits Péter: minden képnek van egy saját receptje

Alig egy hónapja érkezett meg a mátraaljai város könyvtárába a megyeszékhelyről Kovács Mihály festőművész alkotása. Az Almásy Pálról 1885-ben készült, egész alakos képet a Vachott Sándor Városi Könyvtár kis galériájának termében helyezték el ideiglenesen, hogy a restaurátor kényelmesen hozzáférjen. Sajnovits Péter pedig nem tétlenkedett. Jelenleg is az alkotás fölé görnyedve végzi az aprólékos munkát. Megérkezésünkkor szúrós szag fogad a helyiségben.

– Dammar velencei terpentinlakk – avat be a szakember a részletekbe –, ezután a folyamat után következhet a festés, mert most jutottam el oda, hogy a képen minden az eredeti állapotot tükrözi.

A restaurátor elmeséli, hogy amikor átvette a festményt, azt először meg kellett tisztítania.

– Poros volt, pókhálós, elöl-hátul piszkos és a vakrámába beszorultak az évtizedek alatt lerakódott szennyeződések. Ezeket porszívó, szivacsok és ecsetek segítségével eltávolítottam, majd a vakrámát, amelyen a kép feszül, gombaölő szerrel lemostam. A festményről a besárgult, elöregedett lakkréteget oldószerrel távolítottam el, és akkor fedeztem fel, hogy rengeteg átfestés van rajta – magyarázza.

Hozzáteszi, hogy ezt az első benyomáskor nem igazán lehetett felmérni, de miután ezektől is megszabadította az alkotást, következett a foldozás és a vasalás. Elárulja azt is, hogy saját maga által kikevert tömítőanyagot használ, amely viaszalapú, és szintén speciális vasalóval viszi fel a vászonra. Előkerül egy kisebb doboz is, amelyben –, ha nem tudnám, hogy az övé, azt hinném, egy sebészé – szikék és különböző, szúró-, feszítő-, vágóeszközök sorakoznak. A restaurátor szavai szerint: minden képnek van egy saját receptje, mert mindegyikkel másként kell bánni. Nagy szeretettel és odaadással beszél munkájáról, méltatja a kép alkotóját, akiről most egy életrajzi könyvet is elolvasott, hogy még jobban megismerje.

Kifejti, hogy Kovács Mihály rendkívül művelt és szerény ember volt, hat nyelven beszélt és igen precízen dolgozott, több országban is alkotott. Miközben beszél, az asztalon heverő festékes dobozhoz lép, amelyben a legalább száz színt kínáló tubusok közt válogat aztán.

– Csak azt a részt fogom festeni, ami hiányzik. Az eredetire nem megyek rá! Azért lakkoztam le, hogy erre kerüljön a javítás – hívja fel a figyelmem. Közben szemügyre veszem a fadobozt én is.

– A világ legjobb festékeit használom. Van, amelyik tubus öt, de akad olyan is, amely százötven euróba kerül – mutatja közben –, mert ezek kifejezetten restaurálásra vannak kifejlesztve, és az összetételüket tekintve természetes alapanyagokból készültek, olyanok, amelyeket évszázadokkal ezelőtt is használtak.

Megtudom azt is, hogy a néhol erősen töredezett festmény felületét kijavítja, majd végezetül ismét lelakkozza, amely után jöhet az újabb kihívás: a hatalmas festmény eredeti keretének helyrehozatala. A díszes faragások és a precíz, aprólékos megoldások igen sok időt igényelnek, ám megnyugtatásként közli, egy helyi asztalosmester segítségével időben elkészül ezzel is. Almásy Pál portréja, amely méreteiben is igen jelentős, a nagyközönség számára is hamarosan látható lesz: a Vachott Sándor Városi Könyvtár falára kerül, szerdán 17 órakor leplezik le.

Sajnovits Péter restaurátor

A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola után 1975–1980 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanult. Egy évvel később Németországban telepedett le, és huszonkét évig dolgozott külföldön. Németországban hamar vezetőrestaurátor lett, és munkája jelentős részében templomi freskókat és festményeket festett és restaurált: mintegy hatvan dél-németországi templom fal- és oltárképeinek restaurálása fűződik a nevéhez. Tizenöt éve jött vissza Magyarországra, Kesztölcön él, de jelenleg felesége szüleinél, Gyöngyössolymoson lakik egy hónapig, amíg munkája a városhoz köti.