Festményeit hozta el Egerbe Vesna Čipčić

Az egri-szerb művészházaspárnál, Rostás Bea Piros és Andreja Jović otthonában vendégeskedett Vesna Čipčić, aki az óévet is itt búcsúztatta. Újévköszöntő beszélgetésünk némi áttétellel születhetett meg, hisz a kérdések angolul hangzottak el, ő szerbül válaszolt, amit Andreja tolmácsolt angolra, miközben magyar szó is keveredett a diskurzusba.

– Most festményeit csodálhatjuk meg Egerben. Elsősorban színésznek vagy festőművésznek tartja magát?

– Egyértelműen színész vagyok!

– Honnan ered a művészethez való vonzódása, kötődése?

– Ez még a vajdasági Kikindán kezdődött, ahol akkoriban éltem. Volt ott egy amatőr színtársulat, akinek a remek vezetője biztatott arra, hogy komolyan foglalkozzak a színészettel. Amikor fellépés után, az öltözőben először megéreztem a sminklemosó illatát, már tudtam, hogy ez lesz az utam.

– Otthonról hozta a művészetek iránti érzékenységét?

– Édesapám tanárember volt ugyan, de imádta a színházat. Ráadásul ő alapította az első belgrádi bábszínházat, majd részt vállalt tíz másik bábszínház létrehozásában, szerte Szerbiában. Bábokat készített, sőt darabokat is írt ezeknek a színházaknak, miközben soha nem hagyott föl a tanítással. Amikor a családom megtudta, hogy színésznő szeretnék lenni, nagymamám azt mondta: „Ne gyere haza Kikindára anélkül, hogy nagy kalapot biggyesztenél a fejedre!” – ugyanis nem színésznő valaki, amíg nincs nagy kalapja. Természetesen legközelebb, amikor haza mentem, rajtam volt a kalap...

– Rengeteg filmben játszott, de a színpad is megmaradt az életében. Melyik az első?

– Egyértelműen a színház! Bár igaz, hogy rengeteg moziban, illetve tévéfilmben szerepeltem. A legelsőt még 1976-ban forgattam, a legutóbbi, Ajvar című filmem a most épp elmúlt évben készült el, s hamarosan bemutatják – bár magam még nem láttam, hogy sikerült. Persze, folyamatosan játszom színházban is. A Belgrádi Drámai Színház tagja vagyok, ahol folyamatosan játszom, jelenleg hét darabban. De a Jugoszláv Drámai Színházban is vannak szerepeim.

– Drámai művekben vagy vígjátékokban érzi inkább otthon magát?

– A kezdetekben főleg vígjátékokban kaptam szerepet, de később, s az utóbbi években mindenképpen csak drámai művek találnak meg. Azt azonban nehéz megmondani, melyikben érzem jobban magam. Minden szerep, minden előadás és az azokban együtt munkálkodó csapat mindig más, s ez okozza az igazi élményt. De a legfontosabb az, hogy én mennyire érzem magaménak az éppen adott szerepet, illetve mennyire érzem jól magam az adott figura bőrében.

– Otthon van tehát a színházban, de nincs ez másként a filmekkel sem. A legnagyobb ismertséget a Forró szél című sorozat hozta meg önnek.

– Voltak még Szerbiában hasonlóan népszerű sorozatok előtte és utána is, de valóban a Forró szél volt az, ami az áttörést jelentette és meghozta az ismertséget, népszerűséget számomra, nemcsak otthon, de világszerte.

– Milyen volt a közös munka Ljubiša Samardžićcsal, aki a legendás Surdát alakította?

– Szerencsém volt, hogy ilyen remek csapattal dolgozhattam együtt. Ljubiša kiváló társ volt, aki rengeteget segített a forgatás alatt, hogy a legkényesebb, legnehezebb szituációkban is helytállhassak. De a rendezőt, Aleksandar Đorđevićet is ki kell emelnem, aki nemcsak a legnagyobb név volt a szakmában, de képes volt arra, hogy engem, aki akkor még nagyon fiatal voltam, fölemeljen a nagy színészek szintjére, akik a partnereim voltak. Đorđevićet csak úgy emlegettük: Ace Hollywood – Hollywood Sanyi –, mert nálunk addig soha nem látott profizmussal irányította a forgatást.

– Megosztaná velünk a filmcsinálás egyik emlékezetes pillanatát?

– Nyáron volt két hónap forgatási szünetünk, s mielőtt szabadságra mentünk, figyelmeztetett, hogy nagyon vigyázzak a vonalaimra ez idő alatt, nehogy fölszedjek néhány kilót. Aztán a pihenés idején elutaztam a nagynénémhez Triesztbe, akivel elmentünk egy étterembe, s abban a pillanatban, amikor a pincér letette az asztalunkra a finomabbnál finomabb étkekkel megrakott tálakat, váratlanul megjelent Ljubiša Samardžić és azt mondta, ellenőrizni jöttem, hogy betartod-e a rendezői utasításokat...

– Most azonban nem Triesztben, hanem Egerben vagyunk, ahová nem mint színésznő, hanem mint festőművész érkezett. Hogyan kezdődött a festészettel való szerelem?

– Amikor az első gyermekemmel voltam várandós, azon gondolkodtam, mit fogok a megszületendő gyermekem ágya fölé akasztani, ami vidámsággal tölti majd el. De sehogy sem találtam olyat, amit elképzeltem. Akkor festettem meg az első bohócomat. S részemmé váltak lassan ezek a tréfás figurák, azóta is őket festem, mert pozitív energiákat szabadítanak föl színességükkel, vidámságukkal. Ennek a hobbinak elsősorban a hegyekben lévő házamban hódolok, de volt már kiállításom az egri előtt Amszterdamban, Norvégiában és a Vajdaságban is.

– A bohóc, a clown egy család a színészekével, ahogy a cirkusz és a színház is egy tőről fakad...

– Kiskoromban egyszerűen imádtam a cirkuszt. Mindazt, amit akkor szerettem a cirkusz világában, megtaláltam a színházban: színpad, közönség, művészek, smink, kosztümök, és így tovább. A legjobb bohóc ugyanazt a szintet képviseli, mint a legkiválóbb színész. Sajnos a bohóc szóhoz sok negatív dolog kapcsolódik: például egy-egy rossz politikusra is azt mondják, ez egy bohóc. Ez a bohócokra sértő kijelentés...!

– A képein csak színes, vidám bohócok – úgynevezett Buta Augusztok – szerepelnek, vagy megjelennek a fehér, vagy más szóval szomorú bohócok is?

– Az én bohócaim a barátaim is egyben. Mind vidámak és boldogok. A pozitív énem kivetülései és a játék, az öröm iránti vágyamat jelenítik meg. Egyfajta energiacsere zajlik köztünk. Amikor megalkotom őket, azonnal visszasugározzák a beléjük fektetett energiát. Így nem lehetnek mások, csak színesek és boldogok, amilyennek a világunknak is lennie kéne...

Vesna Čipčić

Belgrádban született, és Kikindán nőtt fel. 1977-ben diplomázott a belgrádi drámaművészeti karon, Milenko Maričić professzor osztályában. A szülei pedagógusok. 1975–79-ig a Terazije Színház tagja volt, 1979 óta a Belgrádi Drámai Színház társulatát erősíti, de a Szerb Nemzeti Színház és a Jugoszláv Drámai Színház számos előadásában is szerepelt. Félszáz filmben, tévéfilmben és sorozatban is megcsodálhatták a nézők. 1980-ban mutatták be a Forró szél (Vruć vetar) című sorozatot, melyben Vesna Šurdilovićot alakította. Ez a szerep hozta meg számára a világhírt. Dolgozott Peter Usztyinovval is.