Ötvenöt éve tették le a gyöngyösi gyermekszínjátszás alapjait

A Mátra Művelődési Központ aulájában gyülekeznek a gyerekek, Gabi nénit várják. Hamarosan a nagy színpadon kezdődik a próba. Kisné Tóth Gabriella tavaly óta fogja össze a húsz gyerekből álló színjátszó kört, amely immár öt és fél évtizede működik a városban, de a mai nevét húsz esztendeje kapta.

– A gyermekek színházát egy tettre kész, elszánt fiatal tanár, Püspöki Győző ötvenöt éve alapította – meséli a színkör vezetője. – Úgy gondolta, hogy a gyermek-, diákjátszásnak szervezett formában kellene működnie a városban. A nagy hagyományokkal rendelkező színkört tavaly vettem át az alapítótól, de a gyerekeim által, szülőként már több mint tíz éve lehetek a részese mindennek.

Elmondja, hogy a kis csapat felkészítésében két helyi amatőr színész is segítségére van. A fia, Kis Ákos, aki már a fővárosban színészetet tanul, de valamikor ő is a Meseházikó társulatában kezdte a szakmát megismerni és Bognár Diána, aki a Játékszín társulat tagja.

Készülnek a gyerekek, nagy a nyüzsgés a színpadon, ­Gabi néni pedig instruál, beállít, nyelvtörőt gyakoroltat, majd újra és újra elpróbáltat egy-egy jelenetet. A kicsik lelkesek, jól szórakoznak, hol magukon, hol egymáson nevetnek. A kíváncsi királykisasszony című mesejátékot próbálják.

– Ha megvan szövegkönyved, a pékek jelenetével folytatjuk – szól a felhívás Pereces Palkónak, azaz Tóth Leventének, aki az egyetlen fiú a próbán.

A kilencéves tanuló Gyöngyösorosziban él, a mátraaljai városba jár iskolába és már két éve a társulat tagja. Azt mondja, színész vagy rendező lesz.

– Szeretek itt lenni, mert jó a társaság, sok az ismerős. Azt is szeretem, amikor az előadás végén megtapsolnak. A Nincs többé iskola című darabot kedveltem eddig a leginkább, de ez a mostani szerep is tetszik – magyarázza Levente.

Kis Eszter a csapat legidősebb tagja, ő már középiskolába jár, de egészen fiatal kora óta játszik a színpadon. Elmondja, hogy ő egyáltalán nem szeretne ezzel foglalkozni, csak kikapcsolódás számára a színház.Nagy Júlia mindössze néhány hónap óta tagja a társulatnak, de már több szerepben is kipróbálta magát. Most ötödik osztályos.

– Nagyon szerettem volna színészkedni és anyukám találta meg ezt a lehetőséget a városban. Szeptembertől járok és már három darabban is játszottam. Felnőttként is színésznő szeretnék lenni – osztja meg velem a tervét Júlia.

Azután egy gyors közös nyelvtörő olvasás következik, majd szünetet rendel el a vezető. Kisné Tóth Gabrielláról eközben megtudom, hogy a próba után indul a kórházba dolgozni, ugyanis ő az újszülöttosztályon ápolónő.

– Dolgoztam bölcsődében is és tulajdonképpen mindig is gyerekekkel foglalkoztam – állítja. – A színjátszást, rendezést Püspöki Győző bácsitól tanultam, aki most nyolcvannyolc éves. A gyerekeim révén csöppentem ebbe a világba, nagyon megszerettem, gyakran segítettem korábban is. Kell hogy legyen olyan dolog, ami kiszakít kicsit a hétköznapok rutinjából, a színjátszás szeretete és öröme feltölti az ember lelkét.

Kiderül az is, hogy ősszel terveznek egy nagyszabású gálát a társulat ötvenötödik születésnapja alkalmából az amatőr felnőttszínjátszó-csoporttal, a Játékszín tagjaival közösen. Erre egykori gyerekszínjátszókat is meghívnak, de a Meseházikó díjat is ekkor adják át.

– Fiúkat nagyon várnánk a társulatba, most csak ketten vannak, de nem panaszkodom, mert alig tíz kicsivel vettem át a csapatot és most már húszan járnak rendszeresen a próbákra – teszi hozzá Gabriella. – A szülők sokat segítenek. Van, aki a jelmezek varrásában, vagy a díszletek megvalósításában, mert alacsony a költségvetésünk, de mindent megoldunk.

Igyekszem a mai kor ifjúságának igényei szerint változtatni az évtizedes hagyományokon. Legutóbb az Óz, a nagy varázsló című darabunkban háttérként projektorral vetítettünk ki filmrészleteket, de vannak szigorú szabályok, mert mobiltelefont például nem engedek használni a próbák alatt.