A népművész, akit sokan már palóc angyalként emlegetnek

Berzevicy-Fehér Jánosné viseletkészítő, a népművészet mestere pár évtizeddel ezelőtt, első fia, Zsombor születésekor hobbiból és a szülőfaluja, Fedémes iránti szeretetből és tiszteletből kezdte el az első palóc viseleteket készíteni. Amíg a gyermekeivel gyesen volt, szabadidejében az addig gyűjtött palóc motívumokkal díszített ruhákat – ingeket, szoknyákat – varrogatott. Olyan darabokat, amiket elődeink jobbára ünnepnapokon öltöttek magukra. Megválogatta az alapanyagokat, aprólékos műgonddal készített minden egyes viseletet. Így vált a kékfestő anyag szerelmesévé is, amit a mai napig előszeretettel használ, amikor alkot. Mert a viseletkészítés igényes alkotás, ha hozzáértő kezek szeretettel varrják, díszítik az egyedi darabokat.

Barátai, tisztelői mostanában palóc angyalnak nevezik. Nekem csak Ircsi marad, akit közel négy évtizede ismerek. Beszélgetésünkkor természetesen autentikus viseletben érkezik. Árad a tisztaság és a derű a nevetéséből, a szavaiból. Miközben hallgatom, úgy érzem, Isten nagyon jókedvű teremtése ő. Negyven éve követem szakmai és magánéleti sikereit, ­örömeit, és tiszteletem nőttön nő iránta. Ő maga is azt mondja, úgy érzi, születése óta a tenyerén hordozza Isten. – Nagyon szerencsés embernek vallom magam. Egy gyönyörű kis faluban, Fedémesen születtem, szerető, gondoskodó szülők ajándékaként, egymásra odafigyelő, összetartó közösségben. A mai napig innen táplálkozom, akár a hivatásomról, akár a családomról való gondoskodásról van szó. Egerben élünk, ám a lelkünk szerinti igazi otthonunk Fedémes – mondja nevetve.

S aztán beszélgetünk egy kicsit a szakmai sikerekről is, aminek felsorolásához kevés lenne egy újságoldal. Rengeteg díj, elismerés, nemzetközi hírű konferenciák szervezése, számos önálló kiállítás, ezernyi felkérés a világ minden tájáról. Ebből most csak az elmúlt egy év történéseiből villantunk fel párat.

Egy évvel ezelőtt Pekingben, a Today Art Múzeumban a Lélek Jelen Lét című időszakos kiállításon a meghívott kiállítók között vehetett részt az MMA felkérésére. Tavaly novemberben a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban Örökség és újítások címmel divatbemutatót tartottak a viseleteiből abból az alkalomból, hogy a kékfestés felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára. Ugyanitt a Kékben, zöldben című három hónapos időszakos kiállításon mutatkozott be viseleteivel. Nem sokkal később a Pápai Kékfestő Múzeumban a palóc viseleteiből rendeztek divatbemutatót abból az alaklomból, hogy ünnepélyesen átadták az UNESCO dokumentumait. Idén áprilisban a Gróf Esterházy Kastély- és Tájmúzeum pápai Kékfestő Múzeuma az Olasz Intézetben mutatta be viseleteit a Nemzetközi Divathéten, ami a kékfestés mai korban való használhatóságáról szólt. Fő szervezője és egyik kiállítója volt a Hagyomány és divat egri kiállításnak, valamint a tizedik alkalommal Egerben megrendezett Viseletek régen és ma elnevezésű Országos konferenciának, ahova Erdélyből, a Vajdaságból és a Felvidékről is szép számban érkeztek résztvevők. Május 4-én a Népművészeti Egyesületek Szövetsége fórumán újra megválasztották négy évre a Viseletkészítők Országos Szakmai Bizottságának vezetőjévé.

Ircsi számára soha nem volt kérdés, hogy a család az első

Kevesen tudják, de most azt a titkot is eláruljuk, hogy a töretlen sikerekkel tűzdelt szakmai életút mögött sok-sok átvirrasztott éjszaka áll. A ­konferenciák szervezése, a pályázatok ­írása, az alkotó munka általában késő este kezdődik és sokszor hajnalokig tart. Merthogy a nappalok kizárólag a családtagoké. Ircsi szereti finom ételekkel, gondoskodással körülvenni a család tagjait, most már főként imádott két unokáját. Számára soha nem volt kérdés, hogy a család az első. Természetes, hogy fiai, a világhírű Kerekes Band zenészei – Zsombor és Viktor – napi kapcsolatban vannak a szülőkkel, s ha tehetik, Fedémesre is rendszeresen hazalátogatnak az elődök emlékét őrizni, élni azokat az egyszerű, tiszta, csendes napokat, amiből táplálkozik elemi erejű zenéjük. Beszélgetésünk végén édesanyjuk azt is elárulja, hogy pár napja fergeteges koncertet adtak Kazahsztánban. A hazaút kissé göröngyös és hosszú volt, de már újra együtt a család, ahol minden nap ünnepnek számít, amikor közösen ülhetnek asztalhoz.