Az egri képzőművész „nem nyugszik egy kicsit sem”

Linómetszetek, vegyes technikájú munkák, egyedi tusrajzok egy vibráló izgalmas személyiséget mutatnak. A hatvani Grassalkovich kastély, Egy női torzó, Bagoly, Vadregény, Sárkányok, Kísértetek, vagy a boldogi lakodalmast megidéző Kirakat – csak néhány a címek közül. A művei tudatosságot és érzékenységet tükröznek. Egri, Vitkovics Házbeli kiállításán beszélgettünk, de ez az eszmecsere megvalósulhatott volna az egri plázában, vagy a nyíregyházi fametszők alkotótáborában is. Mindenütt jelen van, elhivatottsága, művészi lendülete szembeötlő. A nyolcvanas évek új generációjához tartozik Bugyi István József grafikusművész. Úgy érzi, hogy egyelőre nem váltana műfajt, rengeteg kihívás van a grafikában, új technikákban, a sorozatokat is szeretné folytatni. A tanítás pedig minden szinten megvalósul az életében.

– Hogyan mutatná be önmagát?

– Nőnapon, 1986. márciusában születtem. Először 2011–13 között dolgoztam az Eventusban, majd öt tanévet tanítottam általánosban Jászfényszarun, aztán hívtak ide az EKE gyakorló iskolájába. Nyíregyházán végeztem, többeket, akik azóta már Egerben működnek, még abból az időszakból ismerek.

– Milyen szakmai testületekhez kötődik?

A Szabad Szalon, a Kisgrafika Barátok Köre, a Szolnoki Képzőművészek Társasága vett be tagjai közé, a Magyar Alkotóművészek Társaságának pedig megyei képviselője vagyok. A hatvani testvérvárosi egyesület keretein belül jó kapcsolat alakult ki erdélyi, holland, és török alkotókkal is. Boldogon a helyi művészeti kis közösség is igen fontos számomra.

– Miért a grafikuspálya mellett döntött?

– Mindig is rajzoltam. A szüleim civil foglalkozást űztek és űznek, édesanyám kereskedelemben dolgozik, édesapám kőműves volt 2001-ben bekövetkezett haláláig. Szerencsére nem gátolták, hogy ezt a pályát válasszam, támogattak. Elmondhatom, hogy gyerekkoromban sok sikerélményem volt, tanáraim biztattak, pályázatokon nyertem.

– Kitől örökölte a rajzkészséget?

– Édesapám szeretett rajzolni, ha jól emlékszem, kicsi koromban indiánokat rajzolgatott nekem. Anyukám sem ügyetlen ezen a téren. Boldogon Szpisják Pál kezdett rajzra és festészetre okítani. Aztán természetesen jött a továbbtanulás, Szolnokra jártam gimnáziumba, a Széchenyibe rajztagozatra, Pogány Józsefné volt a tanárom, akitől praktikus tudást kaptam.

– Lemezborítót is tervezett. Folyóiratban publikált-e?

– Pár éve az Agriában voltak illusztrációim, Herczeg István kért meg rá, hogy gyorsan hozzak néhány munkát, mert szükség lesz rá a megyei folyóiratban. Így történt, és örülök neki, hogy közöltek tőlem rajzokat, megtiszteltetésnek vettem.

– Mennyire határozzák meg munkáit az otthoni élmények?

– Azt mondanám, hogy időről időre mindig visszatérek rájuk, akarva akaratlanul. Időnként ez az élményanyag „visszacseng”. Most is látszik ez a Kirakat című metszeten, meg itt-ott, ha ott van egy kis házikó, az jellegzetesen boldogi.

– Eléggé beágyazódott a hazai képzőművészeti életbe. S említette, hogy a pályázatok is mindig megszólító erővel hatnak önre. Merre szeretné venni az irányt?

– A múlt nyáron vettem tervbe, hogy felvételizek a Grafikusművészek Szövetségébe, de ez most kissé eltolódik.

– Ehhez be kell adnia munkákat?

– Természetesen igen, illetve jelentkezési ív, miegymás is szükséges, ugye megvan ennek az útja módja. Nagy öröm számomra, hogy megalakítottuk a Képgrafikusok Olgyai Viktor Egyesületét. Egy klasszikus, magasnyomású grafikákkal foglalkozó egyesületet szeretnénk működtetni és összetartani.

– Ez bizonyára majd hozzájárul a nemzetközi szereplés lehetőségeihez.

– Igen, kiállítások szervezése, a közös megjelenés is hozzátartozik majd szerepléseinkhez.

– Kik azok, akiknek leginkább megmutatja a munkáit?

– Egerben és a környéken Herczeg István, Madaras László és Szilágyi Rudolf, akiknek rendszeresen, vagy időnként kikérem a véleményét.

– Mit ad egy művésznek a tanítás? Vajon élményt vagy csak fizetést?

– Természetesen ezek fontos dolgok. Alapvetően szeretek tanítani. Ad kenyérkeresetet, és inspirációt is, építő jellegű a folyamatos párbeszéd a diákokkal.

– A társművészetek mivel ajándékozzák meg?

– A zene nagyon fontos a számomra. Így is, úgy is, de jelen van az életemben. A vokális dolgoktól kezdve a népzenén át az elektronikusig bezárólag. Hol háttérben, hol inspiráció gyanánt.

– Akadnak-e még tervei?

– Vannak bizony. Az az igazság, hogy nem nyugszom, egy kicsit se!

Rembrandt az igazi nagy példaképe

Ha megkérdezzük a művészt, hogy Egerben hány kiállításon szerepelt, hosszúra nyúlik a válasz.

A Szabad Szalonnal volt több csoportos tárlata, 2018-ban pedig Herczeg István grafikusművésszel együtt állíthatott ki az ARKT Művészeti Ellátóban. Tavaly aztán a kolléganőjével, Fejes Adriennel rendeztek páros tárlatot.

Szerepelt nemzetközi csoportos kiállításokon is, például Hollandiában, Romániában.

Hogy szabadidejében mit olvas? Ha erről faggatjuk, Austin Caldwell művét, az Isten földecskéjét említi. A kedvenc étele is arról tanúskodik, hogy kötődik a boldogi tájhoz, s persze a paprikához, ugyanis a legszívesebben lecsót fogyaszt. Egy képzőművésznek nehéz választania, hogy melyik korszakalkotó előd képei bűvölik el leginkább. Bugyi István a XVII. századi holland mester, Rembrandt mellett voksol.