Hagyomány

2022.06.26. 07:29

A foltvarrást népszerűsítették Balatonban

Sulyok Levente kezdeményezésére az ország több tájáról érkeztek patchworkösök közös munkára Balatonba.

Tóth Balázs

A patchworkösök a balatoni polgármesteri hivatal előtti ligetbe ültek ki egy közös varrásra

Forrás: Tóth Balázs/Heves Megyei Hírlap

Szombaton Balatonban rendezte a Magyar Foltvarró Céh a Varrjunk a szabadban! elnevezésű rendezvényét. A főleg asszonyokból álló csoport a község központjában lévő parkban hódolt hobbijának, s közben bárki csatlakozhatott hozzájuk, hogy ismerkedjen a patchworkkel. 

– Nagyon tetszett szinte mindenkinek a rendezvény, remélik, lesz folytatás. Először volt itt ez a fajta esemény, amelyre az ország minden részéről jöttek résztvevők. A környékbeliek csoportonként érkeztek, míg mi budapesti indulással buszt szerveztünk. Sokan kocsival érkeztek, anyukát kitették Balatonban, a többiek pedig sétáltak, vagy elmentek fürdőbe. Én balatoni vagyok, bő egy hónapja lettem a Magyar Foltvarró Céh elnöke, amely a foltvarró csoportokat fogja össze. Több mint ötszáz tagunk van, s az országban körülbelül 3-4 ezren foglalkoznak a patchworkkel. Felkértem a környékbeli csoportokat, hogy házigazdaként jelenjenek meg itt, így minden asztalnál apró, kézzel elkészíthető dekorációt készítettek, egyszerű technikát mutattak a többieknek – mondta Sulyok Levente. 

A dekorációs szakember szerint a Varrjunk a szabadban! kezdeményezés Amerikából indult, ahogyan hellyel-közzel a foltvarrás is. Minden évben június harmadik szombatján tartják, így népszerűsítve a hobbit, próbálva bevonni azokat, akik nem ismerik a műfajt. Most is bárki leülhetett közéjük, kipróbálhatta a varrást és hazavihette alkotását. 

Sulyok Levente elmondta, a céh elnökeként feladatai szerteágazóak, jóváhagyni, felügyelni, összefogni, koordinálni. Alig több mint egy hónapja nevezték ki hivatalosan, már most már érzi súlyát. Tizenéve oktatja a foltvarrást, s mivel a sok nő között kevés férfi foglalkozik vele, mindenhol ismerik a nevét. A tagoknak készülő, évente négy alkalommal megjelenő nyomtatott magazinba is rendszeresen ír cikkeket, idén egy-egy elkészíthető táskaprojekttel, szabásmintával jelentkezik. Mint mondta, a foltvarrásban rengetegféle technika létezik. Nemrégiben egy tízéves riportot olvasott újra, amelyben azt írta, keresi az útját, várja a megfelelő technikát. Most is ugyanez a helyzet, kipróbál mindent, az interneten naponta találkozik egyre újabb dolgokkal. 

A nemezelő szakkör munkái a könyvtárban
Forrás: Tóth Balázs/Heves Megyei Hírlap

Sulyok Levente szerint a foltvarrás külföldön mindenhol népszerű, de ott szinte minden korosztály űzi. Nálunk a friss anyukák foglalkoznak vele, akik otthon gyerekruhát varrnak, szobát dekorálnak, illetve a nyugdíjkorhatár körüliek. Lehet, hogy a többieknek nincs ideje, de nem is olcsó hobbi, ha igazán szépet és minőségit akar, ahhoz jó alapanyag kell, s mint mindennek, annak is megy föl az ára. Külföldön keresik inkább a késztermékeket, itthon a többség ajándékba, családnak készíti a tárgyakat, kevesen élnek ebből. 

Sulyok Levente kifejtette, a cég évente egy országos fesztivált szervez, felváltva vidéki és budapesti helyszínen. A vidéki eseményt a helyi szervezetek végzik, de segítik őket. Idén szeptember 9–11. között Veszprémben lesz a nagy rendezvény. Jövőre Budapestre álmodott egy külföldiekhez hasonló kreatív kiállítást és vásárt, amely sok műfajt felvonultatna. Hozzátette, próbáltak bejutni a Mesterségek Ünnepére, hiszen a foltvarrást mindenki a saját kultúrájára húzza rá, itthon egy kékfestő anyagokból varrt foltmunka-kollekciót alkottak. Ez Houstontól Tokióig csodálattal szerepelt, de a budapesti szervezőket még nem sikerült meggyőzni, hogy ott a helyük, reméli, egyszer sikerül.  

A szakkör tárlata - Június 11-én a nemezelő szakkör tagjainak munkáiból nyílt kiállítás a balatoni könyvtárban. A megnyitón föllépett a Balatoni Angyalkórus is, az énekkar több tagja is részt vett a kézművesszakkör foglalkozásain. A Szakkör elnevezésű országos programban a helyi műhely is kapott alapanyagot a Nemzeti Művelődési Intézettől. A közösségformáló foglalkozások lényege az volt, hogy jól érezzék magukat. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában