„Milyen kabát van rajtad édesapám?” - egy utolsó karácsony megható története

Karácsony előestéjén délután érkezett meg Péter bácsi a fiával Margitékhoz autóval a Nyírségből. Megbeszélték, hogy az idén (mint már évek óta felesége halála óta) együtt töltik a Karácsonyt. „Úristen! Milyen kabát van rajtad édesapám?” – szörnyülködött Margit, de visszaharapta a véleményt, hiszen senki nem látta, az alatt a néhány perc alatt, amíg az autóból kikászálódott, és bement a házba. Legfeljebb a szemközt lakó szomszédok nyugtázhatták volna, hogy a kilencvenedik évében járó, de még szálegyenes, mutatós öregember, egy, a hetvenes években vett prémes velúrkabátban tűnt elő (A férfiaknak nem sok érzékük van a divathoz, nyugtázta Margit, s nem tudta még, hogy ez a jelenet mélyen beivódik emlékezetébe). Ifjabb Péter, akinek számára a minél gyorsabb indulás volt az első szempont rábízta édesapjára az öltözködést, s jóváhagyta a divatjamúlt felöltőt is.

A tágas nappaliban meleg volt, és már ott ült a kanapén László, Margit férjének édesapja, aki közelebbről, a szomszéd megyeszékhelyről érkezett egyedül, vonattal. Ő még nem töltötte be a kilencvenet, de benne volt a korban. Évek óta minden családi ünnepen találkoztak egymással, és sok közös témában folytattak eszmecserét. Elsősorban a második világháború, amely mindkettőjüknek életélménye, noha nem ugyanazon fegyvernemnél szolgáltak, aztán mindketten szívesen elkalandoztak az aktuálpolitika útvesztőjében. Most a tévé előtt ülve elkvaterkázgattak, amíg a konyhában a fiatalok folytatták az ünnepi készülődést. Jó likőröket és Péter bácsi házi pálinkáját is megkóstolták, no csak mértékkel. Hamarosan megérkezett Mária, László egykori felesége. Ma már külön éltek, de a gyerekek, és főként az unokák összehozták őket, megfértek egymás mellett az ünnepi asztalnál. Mária habos mákosat hozott, s a kinti friss tél hangulatát. A huszonéves unokák – mindketten a fővárosból – egyszerre futottak be. Még mindig kora délután volt és Margit elfogadta, hogy lánya ezúttal karácsonyi ajándékként vállalta a vacsora készítését. Fia Laci is jelentkezett, hogy besegít a vacsora készítésébe, de az ajándékok csomagolásába is besegített, meg karácsonyi dallamokat töltött le a világhálóról, s előkészült a fotók vetítéséhez, melyet a vacsora utánra időzített..

Ifjabb Péter, Margit fiútestvére az apukákhoz csatlakozott a nappaliban, s noha nem nagyon engedélyezték - mégis belekóstolt a habos mákosba. Mária, és fia László nagy akkurátussággal díszítették a mennyezetig érő fenyőt. Először a fényfüzért, aztán az üvegdíszeket rakták fel a fára, legutoljára a szaloncukrokat, és a csillagszórókat. Margit már előző napon elkészítette a töltött káposztát, s már egy hete elkészült a bejglikkel, s az utolsó percben a zserbóval is. Most, elvonulva az egyik szobába, a hetek óta gyűjtött ajándékokat borította be fényes papírral. Kissé bosszantotta, hogy ő már évek óta nem fér oda a fa díszítéshez, de elfogadta ezt a helyzetet, hiszen mikor a gyerekek kicsik voltak, akkor épp eleget bajlódott bele.

Hilda, a lánya szinte feldúlta a konyhát. Az albérletben nem volt alkalma főzni, most kiélhette kreativitását: gesztenyével, almával töltött pulyka készült, tárkonyos leves pulykaaprólékból, és sokféle különleges köret, párolt lila káposzta, krumplipüré, párolt zöldségek. borsó, sárgarépa, kelbimbó. Az ünnepi a halról sem feledkeztek meg, s ezúttal a szomszédos faluból várták a hallevest, amit Hilda barátjának édesanyja készített épp ezekben a percekben, és másnapra ígérték. 

Már elmondták a tévében az elnöki köszöntőt, mire minden ajándék a fa alá került.

A nappali és az étkező asztalát kitárták, s a betéttel bővíthető régi ovális fa asztalt az ajtóba helyezték el, pont úgy, hogy a szárnyas ajtók képzeletben kétfelé osztották .Súlyos, kárpitozott székek fogták körbe, csak kettő volt más színű . Nyolc terítéket helyeztek el. (Korábban ifjabb Péter felesége is eljött az ünnepre, de két éve már elváltak, gyermek nem született) így hát a terítés évek óta nem változott. Fehér damaszt abrosz került az ónémet asztalra, középre fenyőmintás kis terítő. A porcelánokat a múlt század húszas éveiben készítették Szlovákiában, szélükön aranyszegéllyel, színes virágkoszorúkkal. A szerviz egy idős, egyedül álló nagynéni egyetlen hagyatéka volt, a szecessziós tálalószekrény mellé. Margit külön örömét lelte az alpakka pecsenyés tálon, rafinált szószos kiöntőkben, négyszögletű és ovális tálakban, melyik egyikét-másikát lengyel piacon, régiség vásáron szerezte be.

Felkerült az asztalra a másik örökség, a csak ilyenkor elővett családi ezüst, lekerekített kifli alakú végekkel, széles pengéjű késekkel, karcsú, mégis éles villákkal. A kristálypoharakat parádi kézművesek formálták (Ezeket Margit vette, mint szülői munkaközösségvezető Parádon, a tanároknak is ilyet szerzett be.)

A fa fenséges illata betöltötte a szobát. Ezúttal a közeli benzinkútról származott, de volt olyan esztendő, amikor ismerős révén az Erdőgazdaságtól is kaptak egyet, s mivel két fa volt, akkor még kisfiával elvitték a hajléktalan szállóra. ( Ezt ifjabb Laci évek múlva is jól esően emlegette.)

Előbb a vacsorához láttak hozzá. A két leveses tál egyikében kacsából főtt húsleves, másikban a tárkonyos pulyka. Mindkét levesestál díszes fogójú fedele, mint titkos ajtó tárta fel tartalmát. A töltöttkáposzta ovális tálakban gőzölgött, melléje házi zsíros tejföl dukált. A pirosra sült bébipulyka ( ezt egy békési nagynéni küldte egyenesen a baromfi udvarról) fenséges illattal gőzölgött, belsejében rafinált alma és gesztenye töltelékkel, mellé a számtalan zöldköret. Margit édesanyjától tanulta a befőzést, így aranyló őszibarackok, gazdag szilvák és apró cigánymeggyek, és cigányasszonyok gyűjtötte szedrekből készült befőtt alkották a kompót kínálatot. A terített asztal látványa okozta örömben elcsitultak a máskor előjövő sérelmek, senki sem akarta bántani a másikat. A család már eltávozott tagjait emlegették, mindenek előtt Margit anyját, a nagymamát, aki évtizedekig a karácsonyi vacsora készítője, megteremtője volt. Aztán szóba kerültek a külföldön élő rokonok. Régi karácsonyok emlékei jöttek elő. Olyanoké, amikor szerényebb volt az ünnep, a karácsonyfát egy faragott farúdból, és zöld gallyakból tákolták össze, meg olyanok is, amikor kényszerű távol lét miatt nem ünnepelhettek együtt.

Az öregurak egyikének a töltött káposzta volt a kedvence, a másik a sültet részesítette előnyben. Már kilenc óra is elmúlt, amikor László feltette a Mennyből az angyalt (először nem találták a megfelelő lemezt, de aztán meglett) sőt el is énekelték utána, együtt, szemérmesen. A gyertyagyújtásból kisebb vita támadt, de aztán a fiatalok ragaszkodtak a hagyományos gyertyához és a csillagszóróhoz is.

Nem tudták, csak sejtették, hogy ez a vacsora megismételhetetlen, soha nem lesz többet ilyen. Rákövetkező évben idősebb László ment el, aztán Péter újra megnősült, nem jött., Péter bácsi még vagy három évig velük maradt (csak hát Margit ment érte autóval, és kiválaszották a megfelelő kabátot.) Mária nem sütött több habos mákost, mert azon a karácsonyon elrontotta a gyomrát. Hilda új párt talált magának, és külön családja lett, Laci is megismerkedett egy kedves lánnyal,s most már ő is karácsonyi vendég. Margit meg végképp beletörődött, hogy nem ő díszíti a fát.

Azon az estén bőséges, tündöklő asztal maradványait összerakták, mindenki elcsendesedett és ketten még elmentek az éjféli misére.